Mi és ki rejlik a pletyka mélyén?
Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, fajtól, nemtől, kulturális háttértől, mentalitástól függetlenül, rögtön kezdetét veszi a pletykálkodás szertartása, mely folyamatban meg- és kibeszélik az aktuális hírek legszaftosabb és legintimebb részleteit. Mindeközben, természetesen, a beszélt események egyéni fantáziavilágba mártásától sem tartózkodnak, ezáltal cifrább, cikornyásabb formát adva a kommunikáció központi témájának, eseményének, ám legtöbb esetben: személyének. A neves történész, Kovács Kiss Gyöngy, szellemes nézete szerint a pletykálkodás egykorú az emberiséggel, „hiszen mióta az ember ember – pletykálkodik.”
Meglehet, hogy a sűrűn rosszindulatú, félreérthető, ködösítésekkel teleszőtt bulvárhírek kapcsán az első reakciónk a hárítás természetesnek tetsző gesztusa, mégis megesik, hogy azon kapjuk magunkat, hogy a „vajon mi történhetett” izgatott kérdésétől felhevülve mohón meghallgatjuk, elolvassuk azt.
Egy meglepő adat szerint a hétköznapi kommunikációk több mint 80%-át a pletykálkodás képezi. A mendemondaként vagy szóbeszédként is számon tartott beszédtípus (pletykálkodás) során egy személyt, ügyet vagy eseményt gyakran indiszkrét módon tesznek ki olyan híreszteléseknek, mely helyzetekben a kibeszélt nem tud közvetlenül megnyilvánulni a róla elhangzottak kapcsán. Ez utóbbi okból kifolyólag a hírbe hozás vagy kibeszélés felelőtlen cselekedetté formálódhat, hiszen gyakorta negatív keretbe helyezheti a kipletykált személyt. Ennek ellenére a kutatók közül sokan azt állítják, hogy az emberi viselkedés megértésének egyik nagyra becsült elemének, alapvető szociokulturális jelenségnek tekinthető.
Egy kis történelmi ínyencség (pletyka?), hogy eleink életében voltak úgynevezett utcai „Pletyka-sorok”, ahol az elmondások szerint (!) olyan idős emberek – többségében hölgyek – töltötték fölös idejüket, akik a helyi eseményekről jól voltak informálva.
Nem kétséges, hogy inkább a mendemondák fültanúiként vélekednénk magunkról, semmint híresztelőiként, neadjisten „elszenvedőiként”. A régi álomfejtések is árulkodnak a pletykától való félelemről, hiszen például, ha valaki tojásról álmodott, felébredve elkezdte magát lelkileg felkészíteni – már amennyire ez lehetséges – egy küszöbön álló gyalázatra, esetleg pletykára.
Noha a pletyka mentségére legyen mondva, a felmérések szerint a szóbeszéd mindösszesen 5%-a minősül rosszindulatúnak, negatív töltetűnek. A híresztelések elsődleges funkciója az információszerzés és –átadás, valamint az egyének jól értesültségre törekvése.
Kisfalusi Dorottya és Takács Károly tanulmányából pedig az is kiderül, hogy a pletykálkodás a kamaszok esetében egyfajta magasabb státuszhoz jutás eszközeként is szolgálhat. A szerzőpáros arra is rávilágít, hogy bár ez a mindennapi életünk szerves részét képező beszédforma pozitív töltettel is rendelkezik, mégis számos esetben káros befolyással lehet mind az egyénre, mind pedig a közösségre. A kellemetlen hangulat, a csoportosan jelentkező bizalmi válság, a kételkedés, a másik fél árgus szemekkel való nézése mind a negatív aspektusú pletyka jelenlétéről adhat bizonyosságot. Ilyen esetben a romboló hatású hírbe hozás akár becsületsértéssé, verbális erőszakká fajulhat.
Dr. Balatonyi Judit kutatásai pedig arra is rámutattak, hogy a pletyka egy kapcsolat közelségéről, vagy távolságáról is árulkodhat. Például egy baráti közösségben a tagok által kevésbé vagy felületesen ismert egyénről leginkább a negatív információk kerülnek fókuszba. Míg a legközelebbiek esetében – családtag, barát, rokon – esetében túlnyomórészt a pozitív vélekedések, értékelések jutnak helyhez.
A BBC felületén Kathryn Waddington pszichológus a pletyka kapcsán írt néhány meglepő tényt, melyek közül megemlítünk néhányat:
informális elemzés megdönteni látszik azt az általánosan bevett nézetet/mítoszt, mely szerint pletykatéren a nők túlreprezentáltsága jellemző, ugyanis kiderült, hogy a férfiak legalább ugyanannyi pletyka-központú kommunikációt folytatnak, mint nőtársaik
tulajdonképpen egészen a 16-18. századi rettenetes boszorkányüldözésekig a pletykálkodást ártalmatlannak tekintették. Ezt követően viszont az embertelen eljárások, vádak, büntetések és bosszúállások katalizátorává lett
a 17-18. században egy szerencsés fordulópontnak köszönhetően a pletyka a kávéházak művelt és szellemes társalgásainak fűszereként, a sziporkázó intellektus generátoraként szuperált.
Meglehet, hogy a pletykát pozitív vagy negatív töltetűvé éppen a beszélgetők szándéka teszi, hiszen egy „mi újság?” kérdés mögött ugyanúgy lapulhat az ártatlan és ártalmatlan hogy-lét felőli érdeklődés, azonban ott rejtőzhet a morózus „tetten érés” már-már abnormális vágya is. Kérdés, hogy adott helyzetben melyik változat mellett tesszük le a voksunkat.
