Mi lapul a jókislány-szindróma hátterében?
A túl sok jóból is megárthat a sok. A mindig, mindenkinek, minden körülmények között való megfelelési kényszer idővel kifejti a mentális egészségre gyakorolt negatív hatásait. Bár tökéletesen ártalmatlannak tűnik, ha valakit olyan jelzőkkel illetnek, mint: csendes, jól nevelt, engedelmes, mindig mások kedvét és örömét kereső, mégis sok nő önbecsülésén és önbizalmán ejthet súlyos sebeket.
A jókislány-szindróma néven futó jelenség általában azokat a nőket érinti, akik a környezetükben erőteljesen uralkodó kulturális viselkedési formákat, nőktől elvárt társadalmi megnyilvánulásokat az évek során magukba építették. Mintegy azonosultak a „hogy kell/illik viselkedni egy lánynak/nőnek” követelésekkel. Minél erőteljesebbek ezek az azonosulások, annál jobban acélozzák azt a felfogást, mely szerint: amennyiben nem a megfelelő – értsd elvárt – módon nyilvánulnak meg, azon nyomban megfosztatnak szerethetőségüktől. Ennek kivédése érdekében folyamatosan kedvességre, mások önzetlen segítésére, intenzív konfliktuskerülésre törekednek.
Gyakran előfordul, hogy külső megerősítéseket keresnek megnyilvánulásaikra, és az öngondoskodásnál jóval előbbre valónak tartják a mások kedvében járást. Jellemző, hogy rendkívül nehezen mondanak nemet. Még olyan esetekben is, amikor extra időráfordítást igényel tőlük a kért feladat elvégzése, ha kényelmetlenül érzik magukat a felkérés miatt, vagy egyetlen porcikájuk sem kívánja a részvételt valamilyen ügyben. Mivel rettegnek az elutasítástól, így folyamatos kompromisszumkötésre rendezkedtek be, túlzottan engedékenyek.
A saját nézetekről való beszélés – a belső feszítések és késztetések ellenére is – gyötrelmes számukra, hiszen attól tartanak, hogy mindenki rajtuk fog nevetni, amennyiben feltárják azokat. A mások ítéletétől, neheztelésétől, elutasításától való félelem állandóvá válik az életükben. Kínosan figyelnek arra, hogy se szavaikkal, se viselkedésükkel másokat meg ne sértsenek, csalódást ne okozzanak.
Mindenért magukat teszik felelőssé. Egy kellemetlen helyzetben nem igazán akarják meglátni másokban a hibát, ehelyett önmagukban keresik a problémaokozás tüskéit. Felelősségre vonják magukat mindenért, mások terheit cipelik – még akkor is, ha valójában ők voltak azok, akiket megbántottak bizonyos helyzetekben.
A szakértők szerint a jókislány-szindrómában érintett nők zöme nehezen húzza meg a határokat. Mindig mindenben a legjobbak akarnak lenni, mert a szívük mélyén azt remélik, hogy ezáltal jobban fognak rájuk figyelni. Ha bizonyítanak, amennyiben fel tudnak mutatni néhány értékes elismerést és eredményt, úgy a feléjük irányuló szeretet is növekedni fog. A szabálykövetés, a normatartás alap, és minden életterületen érvényesíteni kívánják azokat – a magánélettől a szakmai szféráig.
Ami segíthet kilábalni a jókislány-szindrómából
Bár sokak számára fájdalmas felismerés, mégis igaz: tehetünk bármit, cselekedhetünk bármily feddhetetlenül is, ennek ellenére nem vagyunk képesek mindenki tetszését elnyerni. Noha akad jó néhány közös egyetértési terület, nézet, mégis mindenkinek van saját véleménye a világ dolgaival kapcsolatban. Érdemes tehát első körben saját magunkkal rendben lenni, amiben az önismeret – ez az élethosszig tartó önfeltérképezési kaland – rendkívül sokat segíthet. Ha sikerül megismerni a bennünk rejlő értékeket, erősségeket akkor az önszeretet sem lesz többé elérhetetlen vágykép. Nem kerülhető meg a tökéletlenségek felfedezése sem, ám a jó hír az, hogy mindenkiben ott rejlik valami egyedi ismérv, ami miatt más, mint a többi ember.
Alapvető, hogy saját magunkról tudjunk együttérzéssel, kedvesen, megértően beszélni – ez a pozitív önbeszéd, amit naponta érdemes gyakorolni. Szükséges elfogadni, hogy lehetetlenség megfelelni minden külső elvárásnak, ám nem is kell. Ennél sokkal fontosabb, hogy saját magunk tűzzünk ki olyan nemes célokat, melyek mind önmagunknak, mind a közösségünknek a javára válhatnak.
