Mi rejlik egyéni Pandora-szelencéink mélyén?
Az önismeret: munka, mégpedig folyamatos. E folyamatban fel kell térképeznünk egy még ismeretlen mikrobirodalmat, vagy ha jobban tetszik: egy sajátosan működő egyéni szerkezetet a maga összetettségével és lehetőségeivel együtt.
Azonban, ahogyan az a kalandokkal teleszőtt felfedezőutaknál lenni szokott, nem minden esetben a napos oldal fedi fel magát előttünk, hanem olykor az árnyékos résszel is szembetalálkozunk. Kérdés, hogy merünk-e ilyenkor farkasszemet nézni saját „démonainkkal”? A nem-kívánatos, gyakran magunk elől is gondosan elleplezett vonásokkal. Merünk-e önmagunk sarkcsillagává, külső szemlélőjévé válni ilyenkor?
Ha kinyitjuk egyedi Pandora-szelencénket, vajon milyen erkölcsi fogyatékosságaink röppennek ki annak mélyéről? S ha felismerjük, azonosítjuk azokat, készek vagyunk-e dolgozni rajtuk?
Hogy például, amit bőkezűségnek tartunk magunkban az lehetséges, hogy valójában pazarlás? Amit pedig bátorságként az igazából vakmerőség? Őszinteségünk viszont meglehet: bántó, maró gúnyt, cinizmust takar. A vélt és valós értékeink közötti ingázás kimerítő lehet, ha a mozgatórugó, a szándék nem igaz, nem hiteles.
Ha azon kapjuk magunkat, hogy feszültek vagyunk viselkedésünk miatt, ha gyakran mondogatjuk: „ez igazából nem az, aki vagyok”, vagy ezt: „nem voltam önmagam”, „nem tudom igaz magamat adni”, „kivetkőztem magamból”, akkor hol tartunk önismereti téren? Szerencsére vannak fogódzóink, melyek segítségével egyre közelebb kerülhetünk ahhoz a valakihez, akit nemes egyszerűséggel önmagunkként szoktunk definiálni.
Sharon Martin pszichoterapeuta szerint az önmagunk megtalálásának problémájával már fiatal felnőttként szembetaláljuk magunkat. Életünk egy későbbi szakaszában pedig egy újabb önismereti/önszembenézési mérföldkőhöz érkezünk, ilyenkor sokan visszatekintünk, summázunk, értékelünk, újragondolunk és újratervezünk.
Fontos, hogy szakítsunk időt a csendes, mély-énbugyrokba tekintésre, és ne vegyük körül magunkat a legkülönfélébb elterelő műveletekkel (pl. tévézés, internetezés, mobilozás stb.) A szakember lejegyez néhány kérdésbe foglalt útmutatót, amelyek segíthetnek az önfelfedezés kalandjában, ezeket érdemes akár naplóba is vezetni:
mik az erősségeim?
mik az értékeim?
miben hiszek?
milyen célokat tűzök ki magam elé (rövid- és hosszú távú)?
kik azok az emberek, akik a legfontosabbak számomra, és akik támogatnak engem?
mi az, amit szégyellek (magamban, magamon stb.)?
mi az, ami miatt a legtöbbet aggódom?
milyen szórakozá stípusokban lelem leginkább a kedvemet?
melyek azok a (számomra újszerű) tevékenységek, melyeket a jövőben szívesen kipróbálnék?
ha eljönne hozzám egy mesebeli tündér, és teljesítené egy kívánságomat, mi lenne az, amit tőle kérnék?
mi jelenti számomra a biztonságot?
ki/mi az, aki/ami mindig megvigasztal, mosolyt csal az arcomra?
hogyan folytatnám (?): ha nem félnék, akkor…
melyik az a teljesítményem, eredményem, melyre ezidáig a legbüszkébb vagyok?
melyik a legnagyobb kudarcom (miért éltem meg akként)?
hogyan tudom leginkább testre szabni az életemet úgy, hogy megfeleljen (belső és külső) igényeimnek, természetemnek? (pl. éjjeli bagoly vagy reggeli pacsirta vagyok inkább?)
mi az, amit a legjobban szeretek a mostani munkámban?
mi az, amit nem szeretek a munkámban?
ha a belső kritikusom megszólalna most, mit mondana nekem?
mi az, amit megtehetek magamért (öngondoskodás és önegyüttérzés)?
milyen személyiségtípusú embernek tartom magam? (introvertált vagy extrovertált?)
miért rajongok leginkább?
melyik a legboldogabb emlékem?
vajon mit üzennek nekem az álmaim?
mi a kedvenc könyvem, filmem, zeném, ételem, színem, állatom?
melyek azok a dolgok az életemben, amikért hálás vagyok?
mit teszek akkor, ha magam alatt vagyok?
ha stresszes vagyok, akkor milyen megnyilvánulásaim vannak?
Martin azt javasolja, hogy ezeket a kérdéseket bontsuk fel, naponta csak egy-kettő megválaszolására szánjuk kellő időt, hogy minél alaposabban elmerülhessünk abban. Fontos, hogy a saját tempónkban dolgozzunk a kérdéseken.
