Mikro, UV, hőség: mi lesz a csomagolással?
Vajon mi történhet azokkal a műanyag csomagolóanyagokkal, amelyeket a szállítás, illetve a tárolás során különböző hatások (UV-fény, mikrohullám, magas hőmérséklet) érnek? Kioldódhatnak belőlük az élelmiszerekbe olyan anyagok, amelyek ártalmasak az egészségre?
Napjainkban a műanyag csomagolóanyagok gyártása során egyre nagyobb figyelmet fordítanak a felhasználók biztonságára. Az Európai Unióban a 10/2011/EK rendelet szabályozza az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokhoz felhasználható műanyag-adalékanyagok körét. Az engedélyezett adalékanyagok esetén a rendelet megadja továbbá az élelmiszerekbe történő kioldódásuk maximális határértékét is.
Az élelmiszerrel való érintkezés során a műanyagokból kioldódhatnak azonban olyan vegyületek is, amelyek nem tervezetten kerültek az adott csomagolóanyagba. Ezek egyaránt származhatnak a gyártás során felhasznált anyagok szennyezőiből, a gyártás során bekövetkező mellékreakciókból vagy keletkezhetnek a gyártást követően, a műanyag szállítása, tárolása, felhasználása során. Az így létrejövő vegyületek jelentős hányada feltételezhetően nem engedélyezett a fent említett rendeletben foglalt szabályozás szerint.
E problémáknak jár utána az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a WESSLING Nonprofit Kft. által létrehozott kutatólaboratórium, amelynek fiatal kutatói a nemrég megszervezett Elválasztástudományi Vándorgyűlésen számoltak be munkájuk eddigi eredményéről.
Amint a poszterükből kiderül, a nem szándékosan hozzáadott anyagok (azaz a NIAS-ok) köre igen széles (lehetnek köztük karcinogének, genotoxikusak, endokrinológiai problémákat előidéző szennyezőanyagok), amelyek az élelmiszerbe oldódva egészségügyi kockázatot jelenthetnek a fogyasztóra számára.
A gyártók ugyan kötelesek gondoskodni arról, hogy az általuk forgalomba hozott műanyagtárgy az előírásoknak (köztük a már említett 2011/10/EK rendeletnek) megfeleljen, kevesebbet tudunk azonban arról, hogy mi történhet a használati tárggyal a szállítás, illetve tárolás során. Felmerülhet tehát az a kérdés, hogy ekkor is keletkezhetnek-e nem kívánatos degradációs termékek, amelyek kioldódás következtében aztán megjelenhetnek az élelmiszerben.
Elképzelhető, hogy ekkor az adott tárgy már nem lenne alkalmas a felhasználásra. Az EKOL kutatói ezért azt tűzték ki célul, hogy felderítsék: a szállítás, tárolás és a mindennapi igénybevétel során keletkezhetnek-e kimutatható mennyiségben olyan nem engedélyezett anyagok a kereskedelmi forgalomban kapható műanyagkések, -poharak, -tálak és -tányérok esetén, amelyek az élelmiszerbe kerülhetnek.
Lássuk, mire jutottak!
A 2011/10/EK rendeletben rögzítik a migráció vizsgálatához szükséges időtartamot és hőmérsékletet, a kutatók élelmiszer-utánzó modelloldatnak izooktánt használtak. A kioldódás vizsgálatok elvégzése előtt a vizsgált műanyagokat (kereskedelmi forgalomba lévő élelmiszerrel érintkezésbe kerülő tárgyakat) szélsőséges körülményeknek tették ki, például magas hőfokon (50-70 Celsius fokon) tárolták egy héten át, három napig UV-fénynek tették ki, és mikrohullámú sütőben is melegítették. Így akartak megbizonyosodni arról, hogy a felhasználáskor esetlegesen enyhébb körülmények között sem jelennek meg az élelmiszerben nem kívánt összetevők.
A kormatográfiás módszerrel elvégzett mérések után az a következtetés vonható le, hogy a vizsgált műanyagtermékek biztonságosságát nem érintik kedvezőtlenül a kutatók által vizsgált hatások. Jó hír tehát, hogy a műanyagok a vizsgált behatások után is épp annyira megfelelnek a 10/2011/EK rendeletnek mint előtte!
Az élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő műanyag-csomagolások kioldódása ugyan egy rendkívül fontos kutatási terület marad a jövőben is, de egyelőre úgy tűnik, amiatt nem kell aggódnunk, hogy a szállítás és a tárolás során keletkezett esetleges negatív hatások okán bármilyen káros anyag kerülne a szervezetünkbe.
forrás: laboratorium.hu
