2019.12.08. 16:50:32 10109 290

Ne legyen az ünnep fénye a lakástűz!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Karácsonykor abból is előtör a giccs-, fény- és csoda-mánia, akiben nincs is. Vagy aki azt hitte, hogy benne ugyan nincs. A karácsonyi rohangálásban és fényárban azonban nem szabad megfeledkeznünk a biztonságról. Hagyjuk, hogy a tűzoltók is otthon töltsék az ünnepet, kerüljük el a lakástüzet!

Csillogó karácsonyfa - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Csillogó karácsonyfa

Még mindig legalább kétszer, de inkább háromszor annyi az adventi lakástűz, mint az év bármely másik hónapjában előforduló. Az ördögnem alszik, figyeljünk oda. Mindenre, sőt még a többire is.

Az égősorok veszélyei

Mivel a kínai termékek végtelen térhódításon estek át és gyakorlatilag bárhonnan vesszük is, nem igazán tudhatjuk az eredetét és nem ismerhetjük a minőségét a vásárolt égősoroknak. Emiatt fokozottan igaz, hogy csak addig szabad bedugva hagyni, amíg ott vagyunk mellette. Sose hagyjuk az ünnepi fényt felkapcsolva éjjelre – de a konnektorból se felejtsük el kihúzni a villásdugót, mielőtt nyugovóra térnénk. Egy hirtelen meghibásodott égősor nem csak a fát, de az egész házat lángokba boríthatja.

Az égősor vezetékének elhelyezése is figyelmet érdemel: ne kerüljön bútor láb alá és a családnak se legyen láb alatt. Sérült, hibás, eldeformálódott termék pedig egyből a kukát díszítse inkább!

Nyílt láng – romantikából pánik

Az adventi koszorú kiválasztásánál, illetve elkészítésénél még a szépségnél is fontosabb szempont, hogy biztonságos – azaz tűzálló legyen. A gyertyák stabilan álljanak és legyen alattuk tűzbiztos alátét. Potom pénzekért lehet már a nagy svéd és kici-kínai üzletekben gyönyörű tűzálló variációkat vásárolni a gyertya alá– ne ezen spóroljunk!

A fa rögzítése is nagyon fontos! Tudjuk, már az is siker, ha mire a fenyő a talpba kerül, a családtagok még szóba állnak egymással. De, ami még ennél is lényegesebb, hogy ne borulhasson el a karácsonyfává avanzsált örökzöld, fáklyaként folytatva pályafutását. Mécsesre, gyertyára dőlve másodpercek alatt tűztől ropogó rőzsévé alakul.

Természetesen, mint minden nyílt lángra, az ünnepi gyertyákra is vonatkozik, hogy soha, semmilyen okból ne hagyjuk magára – és főleg kisgyermekkel vagy állattal- anélkül, hogy meggyőződnénk róla, hogy teljes mértékben elaludt a láng.

Ha túlhevül a heves készülődés

Gyakorlott háziasszonyok esetén is előfordul, hogy a sütés, főzés során csapnak fel a lángok. Különösképp igaz ez a decemberi hajrában, amikor egyszerre száz dolgot csinál az ember, pedig már elve fáradtan állt neki. Ne hagyd a főzőlapon a konyharuhát, állíts időzítőt, ha valami fő vagy sül, esetleg melegszik. Ha megvan a baj, akkor pedig első körben gondolkodj! Az égő olajra csak egy fedő kell – de víz biztos nem, ahhoz, hogy elaludjon. A konyhai sürgölődés során az égési sérülésekre is jobban oda kell figyelni; a karácsonyi menübe igaziból nem kell belesütnünk szívünket, lelkünket és a bőrfelületünk semelyik részét sem!

A tűzoltókhoz beérkezett esetek alapján télen átlagosan 45 percenként kigyullad egy lakás. Ez a szám háromszor annyi, mint az év többi időszakában. Olykor könnyen megoldódik, máskor tragédiával végződik. Ne húzz sorszámot a tűzoltókhoz – egy kis odafigyeléssel elkerülheted!

Forrás: nlc.hu/kezdok-karacsonya/20191129/adventi-koszoru-lakastuz-megelozes/

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.