„Pizsama napot” a lelkednek!
Olykor tapasztalhatjuk, hogy egy kiadós alvás sem segít a felfrissülésben. Fáradtan ébredünk annak ellenére, hogy átaludtuk az éjszakát. Ilyenkor napi tevékenységeinket lankadó figyelemmel, alulmotiváltan vészeljük át, és este egy nyomasztó érzés is mellénk szegődik a meglévők mellé: egyfajta nehezen körülírható hiányérzet, az ürességérzés.
Megeshet, hogy egy soron következő reggelen már a felkelés gondolata is nehezünkre esik, és azon morfondírozunk, hogy lesz-e még az életben olyan pillanat, amikor képesek leszünk mosolyogni, újra lendületesnek lenni, szenvedéllyel élni és munkálkodni.
Ma már egyre többen ismerik be, és merik felvállalni, hogy a testi és mentális fáradtság mellett bizony a lélek kimerülése is sűrűn tapasztalható. Nem csoda, ha azt vesszük figyelembe, hogy korunk a produktivitásra van kiélezve. Ha időnként elfáradunk, úgy érezzük, hogy lemaradunk. Kiesünk az élet diktálta tempóból.
A kimerültséggel való farkasszemnézés tortúrája során pedig gyakorta szembesülünk a lelkiismeret-furdalás megmagyarázhatatlanságával is. Kétségbeesetten leplezzük még önmagunk előtt is azt a gondolatot, mely szerint: teherré válunk, amennyiben nem vagyunk tevékenyek – ha lehet, akkor folyamatosan. Így ma, amikor a technikai-gazdasági előrehaladásnak köszönhetően elvileg több időnk jutna szinte mindenre, mint eleinknek valaha, mégis folyamatos rohamtempóba vagyunk beállva, és azt érezzük: lemaradunk. Meglepően pontos a lélekvesztve (!) rohanunk kifejezésünk.
(Érdekes ilyenkor megálljt parancsolni, és feltenni magunknak azt a kérdést: mit tennénk akkor, ha ez lenne az utolsó napunk az életben? Tényleg, Te, mit tennél?)
Előfordulhat az is, hogy midőn résnyire félrecsúsztatjuk a „minden rendben van, jól vagyok” maszkot, és kisziszegjük az őszinte érzéseket, gondolatokat, együttérzés helyett értetlenkedés, kételkedés lesz a reakció. Ezt látván, felismervén pedig visszahúzzuk a maszkot, és szorosabban tartjuk, nehogy egy óvatlan pillanatban kicsusszanjon mögüle egy fájdalomszagú lélekmorzsa. Talán a kételkedő visszacsatolások valódi oka éppen a „látszatban” érhető tetten. Sokak számára érthetetlen lehet az, hogy léphet színre a bágyadtság egy nyolc órát alvó, a munkahelyén általában jól, olykor kimagaslóan teljesítő, sikeres, kiváló kapcsolati hálóval rendelkező ember életében. Mert ez a felszín, a látszat. Hogy belül mi zajlik, azt nehéz felfedni a külső szemlélő számára.
Dr. Kádár Annamária pszichológus ezekkel a sorokkal ajánlja Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvét: „Időnként kell egy-egy »pizsama nap« a lelkünknek, szükségünk van azokra az édes semmittevős, strukturálatlan szabadidős pillanatokra, amikor mindenre ráérünk.”
Bár tudjuk, hogy a mókuskerékből csak ideig-óráig vagyunk képesek kiszabadulni, mert ugye élni kell valamiből, és a számlákat sem a mesebeli jóságos tündér fogja kifizetni helyettünk. Azonban a testi-lelki-mentális regenerálódás, és frissítés, a látszólagos semmittevés valójában katalizátorként működik életünkben, és erőt ad a mindennapi elkerülhetetlen, muszáj-tevékenységek egész sorához.
