Rám tört az újévi pánik, segítség! 1.rész
Nagyon sok írás és ember foglalkozik az új év elején a rendszeresen kitárgyalt "újévi fogadalom" témájával. Hogyan tegyük? Mit ne tegyünk? Hogyan tartsunk ki? Végül, hogyan nem sikerült betartani. Évről évre újabb és újabb gondolatok és praktikák kerülnek elő a tarsolyból, már már kutya kötelességévé válva az embereknek, hogy ezzel foglalkozzanak. Szinte már frusztrálva gondolunk arra, hogy mi is tegyük meg, mert különben óriási a baj velünk, ha feltétlenül nem akarunk új életet kezdeni, de rögvest.
Az alapgondolattal nincs is semmi gond. Ez teljesen helyénvaló és normális szakasza az életünknek, amennyiben boldogan vetjük bele a tervezés és életmódváltás feladataiba magunkat. Mi van akkor, ha ez viszont nem így indul? Baj van velünk?
Létezik az "újévi fogadalom" mellett egy másik, ugyancsak fontos jelenség. Erről a jelenségről nem lehet túl sokat olvasni és hallani. Nem túl népszerű a téma. Ma már a "hurráoptimizmusok" világában tiszta ciki, ha valaki nem érzi magát full pozitívan. Hát, pedig ez előfordul.
Az ünnepek előtti feszültségben és év végi hajtásban nem tudunk saját magunkra koncentrálni hetekig. Az egyre növekvő elvárások és határidők teljesen elborítanak bennünket, nem érünk rá "nyavalyogni". A karácsonyfa alá szinte szó szerint lihegve "futunk be" és majdnem elájulunk a "célban", hogy végre minden ünnepi előkészület tökéletesre sikeredett és a cégünktől sem rúgtak ki közben. Teljes az eufória és az áhitat a család körében. Boldog és átszellemült fotók és mosolyok. Mindenki degeszre eszi magát és igyekszik elfelejteni búját és baját, legalább erre a néhány napra. Teljes a boldogság. Ez ugyan még így sem mindenkinél jellemző, de ez egy külön téma lehetne. Szilveszterre pedig már teljesen ellazultunk. Kiélveztük a lehetőségek adta összes szabadságunkat. Együtt mulattunk a barátainkkal. Mi is lehetne ennél szebb? Szóval, hol itt a baj?
A baj a január másodikával kezdődik. Még csak nem is az elsejével, mert ott még kitart a boldog ünnepi hangulat arra a néhány órára. Január másodikán pedig szépen a nyakunkba szakad a valóság. Fel kell ébredni! Hahó! Vége a karácsonyi csodának! Vár a munkahelyed, a nem igazán kedvelt főnököd, akiről még élénken él a kép benned a céges buliról, hogy amíg hatott az ital milyen jófej is volt. Hát most nem az. Egy fikarcnyit sem jófej. Ezt mindig is tudtad, de milyen jó volt elhinni arra a néhány órára a buliban, hogy normális is tud lenni.
Nem tud. Pontosan olyan elviselhetetlen, mint az ünnepek előtt volt. A saját életed is az. Legalábbis, a csoda elmúltával most még erősebben érzed így. Közben pedig a következő "feladat" dübörög már a médiában: HAJRÁ! Kezdj új életet!
Döbbenten és teljesen üres aggyal nézel magad elé: az ágyból sincs kedvem kimászni, nemhogy MOST azonnal új életet kezdeni! Hogy? Mit? Merre? Eddig se sikerült. Pont most menne? Hiszen annyira szerencsétlen vagyok, hogy évek óta nem bírok kimászni a saját magam alkotta katyvaszból! Állsz, és fogalmad sincs mit kellene most érezned. Egyre hatalmasabb szemekkel bámulod a tükröt és érzed azt, hogy vége. Itt és most ezt már nem bírod tovább. Jó hírem van. Nem, nem őrültél meg. Csak egész egyszerűen rád tört az "újévi pánik". Szóval nyugodtan állj meg azelőtt a tükör előtt és suttogd csak el csendesen, mint Micimackó, miközben zuhant a fáról: SEGÍTSÉG!
