2025.03.10. 15:31:11 6249 206

Ritka bolygóegyüttállás figyelhető meg keddtől az égbolton
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Március 11-én közelségbe kerül egymással a Vénusz és a Merkúr sarlója, a bolygóegyüttállás szabad szemmel is megfigyelhető lesz. Ebből az alkalomból a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat.

Csillagok - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Csillagok

A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a Vénusz megkezdte gyors közeledését a Nap felé, két héten belül eltűnik az esti égboltról. Most azonban gyönyörű, kecses sarló formáját mutatja a távcsőben, és március 11-én együttáll a szintén sarló fázisba kerülő Merkúrral.

A különleges égi jelenség a nyugati horizonton lesz látható, amikor a két belső bolygó mintegy öt és fél fokra lesz egymástól. A megfigyelést, amelyhez tiszta, tereptárgyaktól mentes látóhatár szükséges, 18:15 óra után érdemes kezdeni, ekkor a Merkúr még 11, a Vénusz pedig 13 fokos magasságban lesz a horizont felett. A két bolygó szabad szemmel is könnyen megkülönböztethető lesz: míg a Vénusz egy briliánsan fénylő, világosfehér égitestnek látszik, a tőle balra lefelé látszódó Merkúr jóval halványabb, narancsos-rózsaszínes csillag lesz az égbolton.

A belső bolygók párosa körülbelül 19 óráig lesz megfigyelhető. A két belső bolygó ritka alkalmat kínál a megfigyelésre, ennek alkalmából a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat március 15-én 15.30 órától, melynek részleteiről és az égi jelenségről az intézmény honlapján olvasható további információ.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.