Rokonlátogatás a küszöbön – erre érdemes időben készülni
A téli ünnepi időszak közeledtével sokan látogatják meg rokonaikat, az éves feladatok teljesítése miatt kevesebbet látott hozzátartozóikat. A szeretet ünnepére való készülődés mindehhez ideális hangulatot és kedvet teremthet.
Gyakran a földrajzi távolság a rokonlátogatás egyik legjellegzetesebb gátló tényezője. Azonban előfordul, hogy bár közel laknak egymáshoz, a mindennapi elfoglaltságok okán (olykor ürügyén) nem igazán kerül sor – vagy merül fel az igény – egymás társaságának keresésére. A rokonság fogalma a maga bonyodalmaival és kihívásaival egy rendkívül izgalmas jelenségnek tekinthető. Olyasmi, amitől gyakran, ha akarunk sem tudunk szabadulni, mert össze vagyunk szőve egy láthatatlan, mégis rendkívül masszív, időkön és országhatárokon átívelő fonállal. Az ereinkben csordogáló vér, a tükörből visszaköszönő hasonló tekintet, a gesztusokban, hanglejtésekben; ugyanakkor a mozdulatokban szinte megelevenedő ősök, a genetikai mélybugyrokból kicsírázó közös mibenlét (sors) elszakíthatatlan kötelékként fűznek össze bennünket.
Érdemes időben készülni a nagy találkozásra a mindig, mindenre kíváncsi, mindenre rákérdező földiekkel. Vannak olyan visszatérő hangulat pukkasztó témák, kérdések, tekintetek, mozdulatok, megjegyzések, amelyek minden alkalommal ugyanolyan feszültségkeltőek lehetnek, mint az elején. Reménykeltő lehet, ha elhatározzuk: ezúttal élmény lesz a találkozás. Feltöltődünk, és újra szép, kellemes emlékekkel gazdagabban térünk vissza a hétköznapokba. Reménnyel, a jövőbeli látogatásokra pozitív benyomásokkal felvértezetten.
Jöjjön hát egy kis tudatos tervezés, mellyel élvezetesebbé formálhatjuk a rokonlátogatásunkat
Mindenki másképp csinálja – az ünnepi menüt, az ajándékokat, a dekorációt, és a sort még hosszan folytathatnánk. Hiába a rokoni fonál, a gondolkodásmód, az életstílus, a jellem más. Igyekezzünk tiszteletben tartani, ha a nagyszülők most „titokban” több csokit csempésznek az unokák zsebébe. Ha gyermeknevelési megjegyzéseikkel, tanácsaikkal látnak el bennünket. Ha minden – otthoni berkekben – hosszú időn át formált, érlelt szokás levetkőzi korábbi rendszerét. Magyarán: engedjük, hogy az unokáikat csak alkalmanként látó nagyszülők ez idő alatt kényeztessék őket kedvükre, vezessék be saját világukba. Főként akkor, ha a gyerekek kalandként élik meg mindezt, és rendkívül nagy örömüket lelik a felfordult rutinok idejében.
Ha szeretnénk megőrizni a nyugalmunkat, fenntartani a békét: meg kell tanulnunk kompromisszumot kötni.
A „Csak most az egyszer” gomb benyomása – végtére is ünnep van, miért ne kerülhetne már a reggeli asztalra habos sütemény és extra tejszínhab a forró csokira? (Nem lesz könnyű, de meg tudjuk csinálni!) Ha a gyerek még éjfélkor is ébren van, mert az unokatestvéreknek ekkor támadt kedvük társasozni, vagy karaokézni, hadd tegyék – „csak most az egyszer!”
További kedvcsináló és higgadtságot edző támpont lehet, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy az ünnep egyik feladata éppen abban nyilvánul meg, hogy kimozdítson bennünket a hétköznapi zsongásból. Tegyük félre a nézetbeli különbségeket, és próbáljuk a lehető legjobban érezni magunkat meglátogatott rokonaink körében. Meglehet, hogy éppen erre van szükségünk ahhoz, hogy legközelebb a feszültségleküzdő üzemmódba állás helyett már alig fogjuk várni az újabb élményeket, közös emlékeket tartogató találkozást.
