Szülői fogódzók a tinédzserkori kihívásokhoz
A kamaszkorról mindig eszembe jut egy dalszöveg, amely jól érzékelteti a „már nem gyermek” és a „még nem felnőtt” köztes állapotát. Ez az „I’m not a girl, not yet a woman”, vagyis „nem vagyok (már) lány, ám (még) felnőtt (nő) sem.” Ezért a pubertáskori időszak a tinédzsert és a közvetlen környezetét egyaránt alaposan megpróbálja. Milyen lehetséges módszerek állnak a rendelkezésünkre ahhoz, hogy mind a kamaszok, mind pedig a szülők jól élhessék meg ezt?
A Patient nevű egészségügyi tartalmakkal szolgáló platform szerint: az átmeneti szakaszként definiált serdülőkor egy érzelmileg rendkívül nehéz intervallumnak bizonyul mind a serdülők, mind pedig a szülők szempontjából. A gyors és látványos fizikai fejlődés, valamint a mély emocionális változások során a frusztráció, bizonytalanság, az izgalom és a várakozás ugyancsak visszatérő szereplők, ezért nem véletlen, hogy egyszerűen „nehéz” egyéni és családi korszakként van számon tartva. A szülők gyakorta zárják olyan nyugtalanító gondolatok társaságában a napot, hogy „meglehet, kudarcot vallottam.”
Az „elég jó szülők” újabb mérföldkőhöz érkeznek
Sokan szembesülhetnek azzal ilyenkor, hogy most, amikor végre kezdik elhinni a neves pszichológusnak, Bruno Bettelheimnak, hogy ők megfelelnek az „elég jó szülői” besorolásnak. Most, amikor kezdik elfogadni, hogy nem kell feltétlenül „tökéletes” szülőként prezentálniuk magukat, mert Bettelheim szerint ez eleve nem elérhető cél egy halandó ember számára. Viszont elmondhatják, hogy minden lehetőt megtesznek szemük fényeiért, most újabb többpróbás mérföldkőhöz érkeztek szülői mibenlétük folyamatában. A Patient megnyugtató válasza minderre az, hogy a kudarcérzések ellenére a szülőknek tudniuk kell, hogy kulcsponti szerepet játszanak a serdülők életében, mégpedig azzal, hogy biztosítják számukra a szükséges stabilitást - magyarán: a fogódzót, a mentsvárat, az „én itt vagyok veled, neked” szilárd talaját jelentik gyermekeik számára.
Természetesen nincs „a” tinédzser, akinek a tulajdonságai, megnyilvánulásai egy kalap alá vehetők, hiszen egyénekről beszélünk, akik másként szembesülnek, és másmilyenkét „dekódolják” ezt a emocionális és hormonális változásokkal telezsúfolt időszakot.
Éppen ezért minden tinédzserkori kérdés egyéni kérdésként közelíthető meg, noha akad(hat)nak általánosnak tekinthető problémák is ebben az életszakaszban. A szülőkben szinte naponta jelentkező kérdéssé válik az, hogy: hogyan segíthetne a gyermekének, hogy viszonylag könnyen átvészelhetővé tegye a pubertást? Hogyan erősítse gyermekét a külső és belső adottságaival kapcsolatos bizonytalanságai során? Hogyan emelje le válláról a másokkal való összehasonlítás terhét? Miként lehet a segítségére abban, hogy megtalálja az identitástudatát és a helyét a világban?
Mindemellett farkasszemet kell néznie azzal is, hogy egyre inkább úgy tűnik: gyakran nem az ő tanácsa, meglátása, útmutatása válik mérvadóvá, sokkal inkább a kortárscsoportok befolyása a döntő. Ezért a szülők elutasítva érzik magukat, mégis az egészségügyi szakoldal szerint elengedhetetlen, hogy a fiatalok kialakítsák saját identitásukat, hogy önállóakká váljanak, és saját életük legyen. A szülőknek rugalmasnak kell lenniük, hogy kellő bölcsességgel tudják kezelni a feszült helyzeteket…
Az MIT Human Resources Raising Teens (Tinédzsernevelői Projekt) által feltárt öt alappillér, amelyek révén a szülők segíthetik a serdülők egészséges fejlődését, a következőkből áll:
A „szeretni és kapcsolódni” elve szerint biztosítsa a serdülőt támogatásáról és elfogadásáról.
Tudassa tizenévesével, hogy figyel rá.
Útmutatás és határszabás - Ösztönözze a kompetencia növekedését, ám közben világosan fektesse le a szabályokat is.
A tettek többet „mondanak” minden szónál - A szülő személyes példamutatásával járjon élen, és mindig legyen nyitott a minőségi kommunikációra.
Biztosítson támogató otthoni környezetet és légkört.
