2018.04.25. 08:00:00 11559 353

Tavaszi fáradtság? Gyógyítsd mozgással!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A mozgás egészségügyi hatása mindenki számára ismeretes, hiszen szinte mindenki akart már fogyni vagy egészségesen élni. Lélektani hatásáról kevesebb tanulmány olvasható, pedig ez is legalább annyira fontos mint az előbbi. 

Tavaszi futás - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Tavaszi futás

A sport többet ad, mint gondolnád!

Mozgást követően érezhetően jobb kedvünk van, még akkor is, ha nehezünkre esett, elfáradtunk, izomlázunk lett. Hiszen érezzük,  hogy tettünk valamit magunkért, szinte már azt is, hogy fogytunk. :) A sport önbizalmat ad, legyen bármilyen formája és mértéke.  Endorfint szabadít fel ami jobb kedvre derít.  

Sokszor érezzük így tavasszal, hogy fáradtak vagyunk, hiszen télen kimerültek a vitamin tartalékaink, hozzászoktunk, hogy sokat vagyunk a lakásban,  többet pihenünk. Ilyenkor fel kell rázni a testet. Nehéz elindulni és megtenni az első lépéseket, de olyan emberről még nem hallottunk, aki mozgás után azt mondta volna, hogy nem érte meg. 

Valamit mindig kapunk tőle: hitet, kitartást, jókedvet, önbizalmat, fogyást.  Fontos,  hogy megtaláljuk a számunkra jóleső mozgásformát, amiben jól érezzük magunkat, amit nem kényszerből csinálunk. Persze elsőre ne várjuk el, hogy könnyen fog menni, de megéri a befektetett energia! Nem is szabad erőltetni, mert a kudarcélmény csak eltántorít attól, hogy folytasd. Mindig annyit csinálj, ami jól esik.  A lényeg, hogy csináld!

Én mindig tisztelettel nézek egy túlsúlyos futóra az utcán, hiszem volt ereje és bátorsága elindulni. Sokan nevetnek rajta, hogy hogy néz ki, pedig benne biztosan több erő van, mint abban, aki megjegyzést tesz rá. 

Mozogj együtt barátaiddal!

Kevés az időd mozogni,  de csapatjátékos vagy és szereted a verseny szellemet? 

Létezik olyan applikáció, ahol "együtt tudsz futni a barátaiddal". Csináljatok egy verseny futást.  Cél,  hogy ki éri el előbb az adott távot. Például egy hónap alatt 40 km-t.  Nagyon motiváló tud lenni, ha látod, hogy aznap valaki megelőzött, ha épp van időd, már húzod is a cipőd és indulsz futni. Még motiválóbb,  ha nyereményben is megállapodtok, például a harmadik fizet a másodiknak, a második pedig az első helyezettnek és nyeremény értéke egyre nagyobb. 

Mozgásra fel! 

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.