Titokzatos ősi lények – Valóság a mitológia mögött
Minden jel arra enged következtetni, hogy a démonokról, szörnyekről, és a különféle rejtélyes mitológiai lényekről szóló történetek immár kikoptathatatlanok. A horrorfilmek és a misztikus alkotások visszatérő szereplői a világ minden táján rendelkeznek hűséges rajongókkal. Alakjuk, képességeik sokakat lenyűgöznek, és csodálatuk gazdagon át van itatva a bálványozás és a félelem kettősével.
Ezen különös, lenyűgöző kreatúrák többsége a népi hiedelemvilágban látott napvilágot, és olyannyira ámulatba ejtette az érdeklődőket, hogy még a 21. században is nagy népszerűségnek örvendenek. Eleve a mitológia világa ámulatba ejtő, melyben istenek és istennők, hihetetlen események, szörnyűséges teremtmények és izgalmas tettek egyaránt megelevenednek. Ezekről a történetekről az ókor olyan ragyogó elméi is megemlékeztek, mint Platón, Homérosz vagy éppen Arisztotelész. Jóval túlnyújtóznak az emberi képzelet színes világán, hiszen elemi formálói a modern gondolkodásnak, és a bennük foglalt erkölcsi tanítások minden korban aktuálisnak bizonyulnak. Nem beszélve a társadalomformáló, kultúraalakító hatásukról.
No, de milyen üzenetet hordoztak ezek a csodálatos mitológiai teremtmények, és létezésük vajon többnek mondható-e puszta képzelgésnél? Vajon léteztek-e jetik, tavi és tengeri szörnyek, sárkányok, kísértetek, boszorkányok, koboldok, lidércek, tündérek, leviatánok, vámpírok? Vagy csak bizonyos félelmek, gondolatok megtestesítőiként, megmagyarázhatatlan események szimbólumaiként tarthatók számon?
Mit állítanak például a Loch Ness-i szörnyről? Az ezzel a mitológiai lénnyel kapcsolatos felvetések a mindig-kíváncsi tudósok számára lehetőséget kínálnak arra, hogy tovább bővítsék a szörny potenciális élőhelyével kapcsolatos ismereteiket. Hogy a feltételezéseken túl tudományos válaszokat keressenek arra, hogy e tóban lakhat-e egy titokzatos lény. A skóciai statisztikai és vízi ökológus, Charles Paxton szerint a Loch Ness nevű híres tó egy alacsony tápanyagtartalmú, úgynevezett oligotróf tóként tartható számon. Ezért kevés a valószínűsége annak, hogy képes lenne ellátni egy hatalmas testű, nagy étvágyú legendás vízi ragadozófajt. A széles körben ismert, 1934-ben Nessie-ről készült fotó a kutató szerint egy játék tengeralattjáró és egy hamis szörnytest párosításából összeállt ügyeskedés.
Noha a bizonytalanságnak és a kétkedésnek táptalajul szolgál az a tény, hogy a tudósoknak még a mai napig nem sikerült dokumentálniuk a bolygónkon élő összes fajt. Így a levegőben mindig ott kering a „mi van, ha?” izgalommal és izgatottsággal fűszerezett kérdés. Paxton meglátása szerint viszont a mítoszokat inspiráló, jellemzően nagy testű állatfajok felderítése mind a felszínen, mind pedig a vízben megtörtént. Az embereket azonban mindig foglalkoztatták az érdekes, enigmatikus lények. A mitikus sárkányok, mint a leghíresebb mítoszbeli hüllőfélék párhuzamai megtalálhatók a természetben – gondoljunk itt példaként a dinoszauruszok fosszilis maradványaira.
A sárkánytörténetekről viszont a valóságba visszarántó tudósok azt állítják hogy e lények tűzokádó képessége valójában a középkori pokol kapuja ábrázolásokkal köthetők össze. Ezeket a félelmetes nyílásokat ugyanis gyakran ábrázolták szörnyszájként. Mégis frappánsabb nehezen megmagyarázható eseményeket rejtélyes lények alakjává gyúrni. Tesszük azt: a mezopotámiai démont, Lamashtut, a víz- és természet szennyezéséért, a rémálmokért és betegségekért felelős lényként feltüntetni.