2018.08.24. 15:51:22 12415 356

Variációk madártejre! – Mert nem lehet megunni!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Kedves párom már hetek, vagy inkább hónapok óta nyúz, hogy ugyan, készítsek már egy kis madártejet. Részemről nem is lenne akadálya, a bibi csupán az, hogy a ház ura, vagyis inkább a gyomra nem igazán tolerálja a tejes finomságokat.

Kókusztej - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Kókusztej

Szóval, fel van adva a lecke, hogy mind az „Ember”, mind kényes pocakja kedvére tegyek. Ám bármilyen meglepő, ennek is létezik tejmentes változata, úgyhogy megmenekült háziasszonyi becsületem!

Íme, a tejmentes madártej!

Míg az egyik recept egy „alternatív tejet” használt, addig a másik recept alapján teljesen tejmentesen készülhet ez a klasszikus finomság!

Majdnem madártej

Ezt szerezd be hozzá:

  • 7 dl kókusztej

  • 3 db tojás

  • 1 rúd vanília

  • 2 evőkanál kókusztejpor

  • 2 evőkanál cukor vagy ennek megfelelő édesítő

  • 1 evőkanál rétesliszt

A lisztet elkeverjük egy kevés tejjel, úgy, hogy sűrű pépet kapjunk. Ehhez mehet a tojássárgája, amit szintén alaposan elkeverünk, majd öntsünk hozzá még 0,5 dl tejet. A maradék tejet egy lábasban forraljuk fel, ám előtte tegyük bele a félbevágott vaníliát, illetve a kikapart magokat. Ha felforrt, tegyük takarékra. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, természetesen a cukorral. Most jön a lényeg, az isteni habgaluskák: egy kanállal szaggassunk a habból galuskákat a forrásban lévő tejbe. Egyszerre mindig csak 3-4 darabot tegyünk a tejbe, majd 1 perc múlva fordítsuk meg őket, még 1 percig főzzük, aztán szűrőkanállal szedjük ki. Aztán jöhet a következő „galuska-kör”, amíg a tojásfehérje el nem fogy. Ha mind kész, tegyük bele az elején elkészített tojássárgájás keveréket a felforralt tejbe, és kicsit sűrítsük be. Forralni nem szükséges! Akár ki is adagolhatjuk poharakba, de egy nagyobb tálban, galuskákkal a tetején is tarthatjuk a tálalásig.

Forrás: nosalty.hu

Elő az eperkészletekkel!

Naná, hogy eperrel is isteni, és a hozzávalók listája sem túl hosszú:

  • fél kg eper

  • 10 dkg cukor

  • citromlé ízlés szerint

  • 4 tojásfehérje

Turmixoljuk le a gyümölcsöt, törjük át egy szitán. Ízesítsük citromlével, cukorral és mehet a hűtőbe. Verjük kemény habbá a tojásfehérjéket, óvatosan forgassuk bele a cukrot. Egy lábasban vizet forralunk, és egy kanállal kis galuskákat szaggatunk a tojásfehérjéből, és mindkét oldalát megfőzzük. Addig csináljuk, míg a tojásfehérje el nem fogy. A gombócokat tegyük itatós papírra. Öntsük ki a gyümölcsös turmixot poharakba, és ezekre mehet 1-2 kanálka habgaluska.

Forrás: mindmegette.hu

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

Gyors vacsora, ami után nem maradsz éhes

A rohanó hétköznapokon gyakran kell gyorsan valami táplálót az asztalra varázsolni, ami nemcsak gyorsan elkészül, hanem valóban laktató is. A legegyszerűbb szendvicsek vagy saláták néha nem elégítik ki az éhséget, míg a nehéz, zsíros fogások után a gyomor lelassul, és a test is megterhelődik. A jó vacsora kulcsa a megfelelő egyensúly: fehérje, egészséges zsír és rostok, amelyek energiát adnak, de nem nehezítik el a szervezetet.