A kudarcok sokarcúsága – Álarcos segítők vagy ádáz földbe döngölők?
A biológus Stuart Firestein 2015-ben megjelent írásában (a Why Science Is So Successful/Miért olyan sikeres a tudomány?címűben) a tudomány egy kevésbé ismert arcát mutatja be, arra hívva fel az olvasók figyelmét, hogy a kudarc ezidáig a tudományos közeg szakmai beszámolóinak egyik legalulértékeltebb eleme. A feltérképezések sora – a tagadhatatlan és látványos sikerek mellett – nem minden esetben működik letisztult és zűrzavarmentes tényfelhalmozásként és – feltárásként. Gyakran ugyanis zsákutcákkal, pontatlan megállapításokkal, téves következtetésekkel bélelt tevékenységnek tűnik.
A közhiedelemmel ellentétben tehát a sziklaszilárdnak vélt tudomány sem tévedhetetlen. Meglehet, hogy e fals nézetek hátterében az áll, hogy legtöbb esetben csak az eredményekről szerzünk tudomást, magáról a folyamatról viszont vajmi keveset tudunk. Előfordul, hogy maguk a rengeteg erőfeszítést tevő kutatók sem szívesen osztják meg a nagyközönséggel a procedúra során esetlegesen jelentkező fiaskókat, attól tartva, hogy ezzel kevésbé tetszetős fénybe tolják hírnevüket.
Amikor a tudomány pohara félig van tele
Firestein arra vállalkozik, hogy megmutassa nekünk: a tudományos vállalkozás nem szűkölködik a kudarcokban, állítván, hogy ezekre a kudarcokra – bár furcsán hangzik, de – szükség van.
Mindennek alátámasztására elegendő, ha figyelembe vesszük a neves feltaláló, Thomas Edison, által szellemességbe burkolt felismeréseket. Szemléltetésül: „Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.” Vagy ez: „A lángész egy százalék ihlet és 99 százalék verejték.”
Ha teljesen őszinték akarunk lenni, azáltal, hogy belátást nyerhetünk a tudomány tévedéseibe, hibáiba, csalódásaiba, nem a maximalista tudós legnagyobb félelmét érezzük realizálódni (tudniillik a presztízsvesztést). Éppen ellenkezőleg: szimpatikusabbnak, emberközelibbnek érezzük a próbatételekkel, tévedésekkel telezsúfolt, gyakran pedig a zűrzavarral vívódó tudományt.
És a hétköznapi kudarcok?
Vitathatatlan tény, hogy senki sem szeret kudarcot vallani. Ember nincs, ki izgatott várakozással azt ecseteli, hogy: „Úgy vágyom már egy kis kudarcra!” Ugyanakkor a valóság is közbelép a maga igazságával, mely szerint: az élet elképzelhetetlen időközönkénti (kisebb-nagyobb) kudarcok befurakodása nélkül. Nem vagyunk kellőképpen felvértezve a minden magánéleti és munkahelyi krachot ugyanolyan erővel magáról könnyűszerrel lepattintó páncélzattal.
Azonban van a kudarcoknak egy kevésbé ismert aspektusa is, mégpedig a benne elrejtett növekedés sansza.
A kudarc előnyei közé tartozik példaként:
a kreativitás ösztönzése
az ellenálló képesség javítása
a kitartás edzése és fejlődése
a kudarc vasszigorú tanárként tesz csiszol bennünket hatékonyabbá (amennyiben készek vagyunk tanulni!)
alázatosabbá formáló erővel bír (miközben magabiztosan háttérbe szorítja a céltalan önelégültséget)
megtanít legyőzni a félelmet
saját céljaink elkötelezettjévé tesz bennünket.
Fontos lenne megjegyeznünk, hogy a sikert nem a kudarcálló képesség teszi, hanem a kudarcok ellenére történő kitartás, kitartani és fejlődni, előrelépni akarás képessége.
Gondoljunk arra, hogyan szeretnénk visszatekinteni az életünkre, ha megérjük a bölcs életsummázó életkort: 1. azon búslakodunk, hogy a potenciális bukás elrettentő képe miatt hány és hány lehetőségtől megfosztottuk magunkat? Vagy inkább: 2. elmondhatjuk, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt a sikerekkel és kudarcokkal egyaránt kikövezett személyes utunk során?