Belső hajtóerőnk, az ambíció
Egy 2023-ban készült kutatás szerint (NIH): az ambiciózus embereket általában az általuk értékesnek tartott célok megvalósítása motiválja leginkább. Ugyanakkor a domináns motiváció mellett figyelemre méltó mozgatórugóként van számon tartva mások tiszteletének és elismerésének elnyerése egyaránt. De mit is tudunk valójában az ambícióról?
A pszichológusokból álló kutatócsapat arra az eredményre jutott, hogy az ambiciózus egyének hajlamosabbak a szélsőségesnek titulálható viselkedésekre céljaik megvalósítása érdekében. Az ambíció gyakran kéz a kézben jár olyan jellemzőkkel, mint a relatív nélkülözés, a jelentőségre való törekvés, az igazságosság iránti érzékenység vagy az önfeláldozás. Az elismert szociálpszichológus, Arie W. Kruglanski, kutatótársaival arra jutott, hogy ezek a szélsőséges viselkedési és megnyilvánulási módok tulajdonképpen a motivációs egyensúlyhiány következményeiként tarthatók számon. Ugyanis az emberek jellemzően a motivációs egyensúly állapotában vannak, tehát igyekeznek kielégíteni az alapvető szükségleteiket, azonban az is előfordulhat, hogy az egyik szükséglet a többihez képest túlsúlyba kerül, ami ily módon motivációs egyensúlyhiányt idéz elő.
Ekkor az történik, hogy a többi mellett kimagaslik egy domináns szükséglet, és olyan magatartásformák épülnek köréje, melyek „feláldozzák” a többi szükségletet az elsődlegesnek (v)élt érdekében. Az uralkodó igény körül forog az egyén figyelme, gondolatai, cselekedetei, ennek megvalósítására szánja testi és mentális energiái döntő többségét.
A kutatók úgy vélik, hogy ennek az az egyik szembetűnő következménye, hogy az emberek érzelmileg függővé válnak az irányító szükséglettől. Magyarán: minden e körül az egyéni kívánalom körül forog. Ez a fajta kiegyensúlyozatlanság akkor válik súlyossá, ha túlságosan elhúzódik. Egy 1999-es (Burke) tanulmányból kiderült, hogy azok az emberek, akik kimagasló munkamániáról adtak számot, általában nem voltak elégedettek a fókuszon kívül eső (ez esetben a munkán kívül eső) területekkel - pl. család, barátok, közösség és egyebek. A munkacélok, a fontosságra és jelentőségre, a megbecsültségre, a presztízsre és tiszteletre való törekvés mellett tehát eltörpülnek a kapcsolati és egészségügyi célok is.
Most akkor jó vagy rossz?
Természetesen nem minden esetben áll be a szélsőséges viselkedésminta, hiszen gyakorta beszélhetünk pozitív előjelű ambícióról is, sőt! Mindaddig, amíg nem társul a célmegvalósítás melletti elszántság mellé szélsőséges magatartás tanúsítás, addig nem válik károssá a buzgalom. Az értelmezések szerint az ügybuzgalom jellemzően az átlagon felüli, gyakran túlzásba vitt igyekezetet jelöli. Ebből kifolyólag egyaránt használják jó értelemben, mint a tevékenységet szenvedéllyel és kitartóan végző egyén munkájának elismeréseként, méltatásaként; ugyanakkor elmarasztalásképpen is, mintegy sokallva a belefektetett energiát, időt.
Jó értelemben vett ügybuzgóságról beszélhetünk, ha valaki nagy odaadással, szorgalommal, már-már önzetlen módon nyilvánul meg munkája során. Illetve e munkára egyfajta küldetésként tekint, amellyel a közösséget, egy nemes célt szolgálhat – ilyenként illethetünk egy tanárt, egy kutatót, egy diákot, egy szülőt, egy színészt, egy pályakezdőt, hogy csupán néhány jellemző példát ragadjunk ki.
A Superhuman blog szerint az ambíciót többféleképpen meg lehet közelíteni. A legtágabb értelmezés szerint az egyénekben lévő belső hajtóerőket értjük rajtuk, legyen szó bár: vágyról, eltökéltségről, tántoríthatatlanságról. Mindezek segítenek abban, hogy a céljaink megvalósításán fáradozzunk, azokra összpontosítsunk. Az ambíció pozitív előjeles ismérvei közül kiemelkedik az ösztönzőerő, mivel nem mindig könnyű egészséges célokat kitűzni és rendíthetetlenül kitartani a megvalósításuk mellett.
