2019.02.27. 18:21:06 10319 289

Depressziót okozhat a nőknél a túl hosszú munkaidő
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak - mutatták ki brit kutatók, akik szerint férfiak esetében ez nem áll fenn.

Dolgozó anya - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Dolgozó anya

A University College of London és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói huszonháromezer embert vontak be kutatásukba, amelynek eredményeit a British Medical Journal tekintélyes orvostudományi folyóirat járványügyi és közegészségügyi szakfolyóiratában tették közzé.

Figyelembe véve az életkort, a jövedelmet, az egészségi állapotot és a munka jellegét a kutatók azt találták, hogy a hosszabb munkaidőben dolgozó nők esetében 7,3 százalékkal több depressziós tüntetek jelentkeztek, mint azoknál, akiknek munkaideje heti 35-40 órás volt. Kimutatták azt is, hogy a hétvégi munka mindkét nemnél növelte a depresszió kockázatát.

Azoknál a nőknél, akik a hónap valamennyi vagy szinte valamennyi hétvégéjén dolgoztak, 4,6 százalékkal több depressziós tüntet jelentkezett azokhoz képest, akik csak a hét öt napján, munkaidőben dolgoztak. A férfiaknál ez az arány 3,4 százalék volt.

"Ez egy megfigyelésen alapuló tanulmány. Lehetetlen minden okot pontosan megállapítani" - mondta Gillian Weston, a UCL kutatója. Kutatócsoportjuk azonban képes volt számos depressziókockázati tényezőt megállapítani, ezek között volt a végzettség, a jövedelem, a házasság vagy a gyerekek léte. A hosszú munkaidő azonban a depresszió magasabb kockázati tényezője volt.

Weston kutatócsoportja szerint megállapításaiknak komoly jelentősége van napjainkban, amikor az emberektől egyre inkább elvárják, hogy a hagyományos 9-től 5-ig munkaidőn túl dolgozzanak.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.

Gyors vacsora, ami után nem maradsz éhes

A rohanó hétköznapokon gyakran kell gyorsan valami táplálót az asztalra varázsolni, ami nemcsak gyorsan elkészül, hanem valóban laktató is. A legegyszerűbb szendvicsek vagy saláták néha nem elégítik ki az éhséget, míg a nehéz, zsíros fogások után a gyomor lelassul, és a test is megterhelődik. A jó vacsora kulcsa a megfelelő egyensúly: fehérje, egészséges zsír és rostok, amelyek energiát adnak, de nem nehezítik el a szervezetet.