Dobd ki a felesleget és légy boldog!
A minimalizmus immár elérte az életmód tanácsadókat is. A "kevesebb több", egy ismerősen csengő mondás, amelyre eszközként tekintenek az irányzat követői. Ha megszabadulsz a feleslegtől, máris boldogabb életed lehet, hiszen a túl sok tárgy, ruhanemű és bútor csak boldogtalanná tesz, és észre sem veszed. A jóléti társadalom többé nem gyakorol rád nyomást, ha a minimalizmus irányelvét követed.
Az értelmes életnek olyan nagy a kereslete, hogy egy sikeresnek és hitelesnek tűnő recepttel igazi karriert lehet építeni az életmódipar vadul burjánzó közegében. A mostanában épp nagyot szóló irányzatot a minimalisták dolgozták ki, és a mozgalom népszerűségéből ítélve fontos problémára tapintottak rá: miközben az emberek többsége úgy próbálja meg élni az életét, hogy minél több földi javat halmozzon fel, addig a minimalisták pont ennek az ellenkezőjét hirdetik és teszik: megpróbálnak a lehető legkevesebb dologgal együtt élni, és azt állítják, hogy ez így jó nekik. Hogy igazi mozgalomról van szó, azt jól jelzi, hogy már izmusként emlegetik. A minimalizmus az üzenetéből adódóan olyan országokban tudott gyökeret verni, ahol a jólét már-már terhesnek bizonyult.
A minimalisták tanácsai ugyanis nyilvánvalóan nem a nélkülözőknek szólnak, hanem azoknak az embereknek, akiknél a balsors abban nyilvánul meg, hogy túl sok mindenük van, és ennek a bőségnek nem is feltétlenül vannak a tudatában, érzik viszont a következményeit: a tárgyaik kikövetelik maguknak a figyelmüket és az energiájukat, elveszik előlük a teret és a levegőt, és nyomasztják őket a jelenlétükkel. Egy hatalmas bevásárlóközpontban nehéz ugyan eljutni a felismerésig, hogy az élet többről szól, mint a birtoklásról, de a minimalisták szerint nem lehetetlen ellenállni a hirdetéseknek, és a boldogságot lehet függetleníteni a magukat megvásárlásra kínáló tárgyaktól.
AMI IGAZÁN FONTOS
A mozgalomnak számos prófétája van, így rengeteg könyvből, weboldalról és blogról lehet inspirációt gyűjteni a témában. Már-már úgy tűnhet, mintha a minimalizmus megkerülhetetlen velejárója lenne, hogy különböző fórumokon hirdessék és kitárgyalják, mintha ennek az életmódváltásnak olyan elsöprő erejű hatása lenne, amelyet képtelenség magukban tartani. Ez persze könnyen átfordulhat szánalmas erőlködésbe vagy giccses eszmefuttatásba az élet igazi prioritásairól, de vannak olyan szerzők, akiknek sikerül könnyed mederbe terelni a sorsfordító átváltozás bemutatását. Mint például Joshua Fields Millburnnek és Ryan Nicodemusnak, a magukat egyszerűen csak minimalistáknak nevező amerikai szerzőknek, akiknek a Minimalisták – Minden, ami igazán fontos című könyve a napokban jelent meg magyarul.
oshua Fields Millburn arra az elméletre építette fel a szakítását a karrierépítéssel és a fogyasztói társadalommal, hogy az általa korábban megismert közegben egy vég nélküli spirálban találta magát: azért keresett pénzt, hogy megvegyen egy csomó szart, amire nincs szüksége.
A memoárként emlegetett kötetet sokféleképpen lehet olvasni. A szerzők már az előszóban feljogosítják az olvasót, hogy tekintse a könyvet hagyományos ismeretterjesztésnek, személyes történetnek vagy épp receptnek egy értelmesebb életre – és ez az utóbbi igazán hatásos hívószó. A könyv egyfajta fejlődéstörténet, amelynek a szálain keresztül nyilvánvalóvá válik, hogy ha zsigeri szinten kezdjük el nézni és vizsgálni a tetteinket és a tetteink mozgatórugóit, akkor önkéntelenül is késztetést érzünk arra, hogy változtassunk az eddigi életünkön, hogy jobbá és értelmesebbé tegyük.
EL AZ ÚTBÓL A CUCCOKKAL!
A legtöbb minimalista irányzat alapköve a lomtalanítás – mintha ez a tevékenység egyfajta univerzális gyógyír lenne a civilizációs nyűgjeinkre: szabaduljunk meg mindentől, ami felesleges, ami helyet foglal, ami útban van, és ami csak a puszta jelenlétével is lehúz minket, és leszívja az energiáinkat. Millburnék azonban továbbgondolták ezt a fejlett országokban egyre népszerűbb trendet, és a tárgyak fizikai megtizedelésén túl elgondolkodtak a tárgyak értelmén is, egész pontosan azon, hogy ezek a tárgyak hozzáadnak-e valami értéket az életünkhöz. Ha igen, maradhatnak; ha nem, mehetnek a szemétbe vagy bárhová, ahol mások a hasznukat vehetik. Az utolsó kiskanálig minden holminkat át lehet világítani ilyen szempontok alapján, és könnyen előfordulhat, hogy néhány fejezet elolvasása után azt vesszük észre magunkon, hogy elkezdjük kiüríteni a konyhafiókokat és az éjjeliszekrény talán évek óta háborítatlan zugait.
A minimalisták szerint már ennyi elég lehet ahhoz, hogy új minőséget hívjunk be az életünkbe: ha ugyanis eltakarítjuk ezeket a cuccokat, teret kapnak az élet fontosabb szempontjai – az egészségünk, a családunk, a barátaink –, hiszen az alagsor, a garázs vagy a konyhafiók rendezgetése helyett rengeteg más értelmes dolgot lehet csinálni. És ha nincsenek ott ezek a felesleges tárgyak, akkor foglalkozni sem kell velük. Eddig egyszerű.
Millburnék azonban tovább csavarnak egyet ezen a megtisztulási folyamaton, és arról beszélnek, hogy nem elég szétcsapni a tárgyaink között, hanem szembe kell nézni a sötét oldalunkkal is, és végigmenni olyan kínzó kérdéseken, mint például, hogy miért jelentenek nekünk ilyen sokat a birtokunkban lévő anyagi javak. Mi az igazán fontos ez életünkben? Miért vagyunk elégedetlenek? És ki az az ember, akivé válni szeretnénk?
Közben olyan ismerős reflexekkel szembesítenek, mint a kifogások, amelyekkel körbebástyázzuk a kis lomtárainkat. Millburn felismerése szerint ezek a felesleges, haszontalan lomok, kapcsolatok és karrierek olyanok, mint a horgonyok, amelyek adhatnak ugyan biztonságérzetet, de leginkább csak megakadályozzák, hogy szabadon vagy legalábbis felszabadultan éljünk. A minimalisták szerint épp az anyagi javak birtoklása révén tapasztaljuk meg a bizonytalanság fájdalmát, mert azzal, hogy megszerzünk valamit, megkapjuk vele a félelmet is attól, hogy elveszíthetjük vagy elveszik tőlünk. És minél többet halmozunk fel, annál bizonytalanabbak leszünk.
A minimalisták a gyűjtögető, nosztalgiázó, aggodalmaskodó és ragaszkodó énünket szólítják meg, azt, amelyik a „valamire még jó lesz”, „csak a biztonság kedvéért” logikája mentén halmozza fel a kacatokat, és csak akkor érzi biztonságban magát, ha mindig van a közelben egy plusz hosszabbító, néhány extra vállfa és a kelleténél jóval több harisnya – ami egy bizonyos perspektívából nézve valóban nevetségesnek tűnik, a gyűjtögetőnek azonban nagyon is komoly szükséglet. A minimalisták szerint azonban ez a szükséglet nem több átverésnél, vagy legalábbis önáltatásnál. A minimalisták azt állítják, hogy az elveiket követve kevesebb lesz ugyan a minket körülvevő tulajdon, de kevesebb lesz a stressz is, több időnk lesz, és nagyobb lesz a szabadságunk.
Az ötlet természetesen nem új – a különböző vallások például kifejezetten bátorítják, sőt néha elő is írják azt az életvitelt, amely könnyedén belesimulna a modern kori minimalizmus ajánlásai közé. Gondoljunk csak Jézusra, Buddhára, Zarathusztrára, Diogenészre vagy éppen az amisokra, akik mind az egyszerű életben látták, látják a spirituális kiteljesedés lehetőségét.
MÉGIS MENNYI AZ ELÉG?
A minimalizmus azoknak is kínál eszközöket és fogódzókat, akik számokban szeretik mérni az életük alakulását. Többen is vállalkoztak arra, hogy mérhető módon határozzák meg azt a minimális tárgymennyiséget, amellyel még kényelmesen lehet élni. A minimalista életmód egyik jeles képviselője, Colin Wright például azzal turnézta végig az amerikai médiát, hogy 52 használati tárgya van, és ez bőven elég neki ahhoz, hogy teljes életet éljen, és semmiben se szenvedjen hiányt. Vannak, akik száznál húzzák meg a határt, és kihívásként tekintenek a folyamatra, amelynek során eljutnak ebbe a földi mennyországba, ahol igazán lényeges kérdés, hogy két farmer elegendő-e egy teljes élethez, és hány nyakkendő kell ahhoz, hogy valaki boldoguljon a nyugati civilizációban. A kapaszkodóként szintén számokkal dolgozó Project 333 például azt a célt tűzi ki a követőinek, hogy három hónapon át mindössze 33 ruhadarabot használjanak. Garantálják, hogy ennél a mennyiségnél sosem kínoz majd az örökös reggeli kérdés a csordultig teli gardrób előtt, hogy mit vegyünk fel.
Abban egyetért mindenki, aki egyszer is megpróbált megszabadulni a régi idők kincseitől, hogy nem szervezési kérdésről van szó, hanem mindenekelőtt egy érzelmi folyamatról, hiszen a nosztalgia rétegei alatt nehéz meglátni a kincsekben a kacatot. Éppen ezért nem egyszerű, de a mozgalom hívei azt állítják – és itt most adjunk teret egy kissé coelhóinak hangzó minimalista közhelynek –, ahogy eltávolodunk a dolgoktól, annál közelebb kerülünk a boldogsághoz. Nagyjából ez az alapvetés tette igazi kultusszá a minimalizmust a tengerentúlon.
A minimalizmus diadalútjának több tényező is megágyazott. A mozgalom másik népszerű képviselője, Joshua Becker a többi között ide sorolja a pénzügyi válság vásárlásokra gyakorolt következményeit, az egyre erősödő környezetvédelmi tudatosságot és az emberek eladósodottságát. Az informatika fejlődésének a szerepét sem lehet alábecsülni, hiszen ma már semmi akadálya, hogy a rengeteg helyet foglaló könyveket, fotókat, naptárakat, CD-ket és DVD-ket digitálisan tároljuk. Nem utolsó szempont az sem, hogy egy mind bonyolultabb világban nagyon vonzó tud lenni az egyszerűség: a minimalizmus visszaadja a kontrollt az életünk felett - még úgy is, hogy ez csak a konyhapult tisztán tartásában vagy a gardrób kordában tartásában nyilvánul meg.
A cikk szerzője a könyv fordítója.
Forrás: vs.hu
