Ékszertörténeti érdekességek – Ezüst fogpiszkálók és „gyöngykódolt” pletykák
Az egyik legfigyelemreméltóbb információ, melyről értesülhetünk az ékszerekkel kapcsolatban az, hogy korábban tartottak igényt ezekre a testdíszítő tárgyakra, mint a ruházatra. Később az öltözékek esztétikus kiegészítő elemeiként tekintettek rájuk.
Becses ékszerek, felülmúlhatatlan értékű kincsek után kutató mesehősök; elrabolt – anyagilag és eszmeileg egyaránt megfizethetetlen – ékszerek nyomába eredő detektívtörténetek; „mindent a szemnek, semmit a kéznek” ékszerkiállítások; antik-, ásvány-, nemesfém ékszerek aukciókon, online piactereken, galériákban, múzeumi régészeti kiállításokon. Az ékszerek az élet számos területén helyhez jutnak, legyen szó rangjelzésről, családi relikviáról, vagy éppen vagyontárgyakról.
Az ékszer minden kultúrában megtalálható önékesítést, öncsinosítást szolgáló tetszetős dísztárgy, mely által az ékszerviselő személy elegánsabbá, előkelőbbé, ünnepélyesebbé kívánta tenni a megjelenését. Az ékesítési funkció később társadalmi hovatartozást jelző szereppel is kiegészült. Ugyanakkor nagy a valószínűsége annak, hogy kezdetben a gonosz erők ellen védelmet nyújtó eszközként viszonyultak az ékszerekhez (pl. amulettek – mint az egyiptomi kiterjesztett szárnyú aranysólyom, talizmánok stb.)
Az ősi temetkezési szokások egyik alapelemét képezte a ritka, drága ékszerek halott mellé temetése, hogy az értékes tárgy egyfajta „túlvilági kísérőként” vezesse az elhunytat. Manapság a stílus és divat egyik kifejező-elemeként fordulunk az ékszerekhez, esetleg ajándéktárgyként tekintünk rájuk, vagy szentimentális okokból helyezzük a számunkra becses „filléres emlékek” sorába.
Az archaikus világban viszont az ékszereknek, vagy inkább az ékszereken megjelenített mintáknak és (drága)köveknek szimbolikus jelentést tulajdonítottak. Léteztek olyan ékszerminták, amelyek szinte minden népnél megjelentek, így elmondhatjuk, hogy univerzális jelentéssel bírtak, és olyan változatok is, amelyek kizárólag egy adott kultúrára voltak jellemzőek – hiszen a színek és formák helyettük „szóltak”, illetve őket azonosították. Nem beszélve a rugalmasságról, illetve az ékszerek többfunkciós mibenlétéről, hiszen amit egyik nap nyakláncként hordtak, azt egy másik alkalommal fejdíszként viselték. Ugyanígy a medál lóghatott a nyakláncon, a hajban, az övön, vagy éppen a ruhán.
A korábbiaknál izgalmasabb célt szolgáltak a nagyméretű, henger alakú medálok (pl. Ázsiában, Indiában), ezek mélyébe ugyanis titkos üzeneteket rejtettek. A maszáj nők pedig a pletykálkodás egy „ékes” variánsával éltek, midőn színekben pompázó nyakláncuk gyöngyeit előzetesen megegyezett mintákba rendezték át. Így kódolt üzenetekben közvetítették egymásnak a legszaftosabb híreket. A türkmén kultúrában az ékszerek higiéniai segédeszköz szerepet is betöltöttek – ezüst fogpiszkálók és fültisztító medálok formájában.
Az utóbbi években az ékszerkészítés sokak szabadidős tevékenységévé vált, így a hobbi irodalom egy sor ez irányban érdeklődő igényét igyekszik trükkökkel, tippekkel, gyakorlati tanácsokkal, kézműves technikákkal kielégíteni. Ez utóbbi keretén belül a kreativitásnak, az alkotókedvnek valóban csak a képzelet szabhat határt, mivel a hobbi-ékszerkészítők belekóstolhatnak példaként az elegáns makramé ékszerek, vagy éppen a népies viseleteket felelevenítő testékek: gyöngyből fűzött kalárisok, gyöngygallérok, tászlik, gyöngyszalagok, cakkos láncok, nyakpántok készítésébe. De készíthetők ékszerek akár üvegből, drótból, sőt bármily meglepő, akár papírból is (és gyönyörűbbeket, mint azt elsőre gondolnánk). És ki tudja, talán a szerelem első látásra hobbiból idővel kereseti forrás lesz.
