2021.01.30. 18:00:51 13797 341

Érintéssel a jobb közérzetért: a simogatás varázsa
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Kutatásokkal bizonyított tény, hogy az emberi szervezetnek ősszel és télen van a legnagyobb szüksége a fizikai kontaktusra. Szerencsére nem kell nagy erőfeszítéseket tennünk a megfelelőbb közérzetért, ugyanis napi tíz perc finom simogatás csodákat tesz velünk.

Érintés - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Érintés

A lipcsei egyetem egyik tudósának elmondása alapján, már napi 10 perc simogatás vagy masszázs is javíthatja a hangulatunkat. Martin Grunwald (haptikus észlelés - tapintásérzékelés - kutató) szerint a testek közötti tapintás egy úgynevezett komplex neurobiológiai folyamatot idéz elő, magyarul az érintés hat az ingerünkre. Martin szerint az emberek alábecsülik a test tapintási rendszerének jelentőségét. Úgy gondolja, hogy a tapintásnak sokkal nagyobb szerepe van az életünkre nézve, mint azt gondolnánk. Egy igen extrém példát hozott fel, melyben elmondja, hogy vannak olyan organizmusok, melyek nem hallanak és látnak, továbbá ízeket sem éreznek, de mégis életben maradnak. Csupán azért, mert tapinthatnak. Az agyi ingerünkre nézve, nálunk embereknél is sokkal magasabb értékeket mutat a tapintásérzékelésünk, mint minden egyéb más érzékelésünk.

Az érintés hatalma

EEG (Elektroenkefalográfiai) vizsgálatok alapján tíz perc simogatás is olyan hatással van az alany szervezetére, hogy a neurofiziológiai állapota pozitívan változik. – A páciens megnyugszik. Ugyanis az érintésnek köszönhetően az agyunkban aktiválódnak a különböző hormonok és ingerátvivő anyagok, amelyek nem csak az agyi aktivitásunkat befolyásolják pozitívan, hanem a szervezetünk fizikai állapotára is kedvezően hatnak. Csökken a pulzusszám és ezáltal a légzésünk is sokkal nyugodtabb lesz. Ki ne szeretne egy harmonikusabb közérzetet?

Martin Grunwald szerint, akik nem élik meg a napi szintű tapintás, érintés vagy ölelés által okozott pozitív érzéseket, azoknak ezek hiánya hosszútávon mentális problémákhoz vezethet.

Az önmasszázs vagy simogatás

Van egy rossz hírünk azoknak, akik egyedül élnek. Grunwald elmélete szerint, a saját magunk simogatásával vagy masszírozásával nem tudjuk elérni ugyanazt a hatást, mintha mindezt mástól kapnánk. Ugyanis naponta többször érünk az arcunkhoz, vagy egyéb testrészünkhöz, ám annak semmilyen pozitív hatása sincs az idegrendszerünkre nézve.

„Agyunk akkor működik a legjobban, ha átlagos az aktivitási szintje, mert minden biológiai rendszer az egyensúlyra törekszik. A mindennapi ingereket az agy vagy feldolgozza, vagy elnyomja, de némelyik erős negatív vagy pozitív érzelmeket váltanak ki, ez pedig megtöri ezt az egyensúlyt. Ezért elindul egy folyamat, hogy ezt az egyensúlyt visszaállítsa, a tapintási ingerek pedig ebben sokat segítenek.”

A kutatások is azt mondják, még nagyon az elején vagyunk a bonyolult tapintás biológiájának megértésében. Viszont abban a kutatók is egyetértenek, hogy már a magzat is megérinti az arcát az anyaméhben. Szóval ne érezd magad hátráltatva, ha nincs ki érintsen. Simogasd magad a lábujjad hegyétől kezdve a fejed búbjáig. A szerencsésebbek pedig követeljék ki a partnerüktől az érintést, és ha mindez másként nem megy, hivatkozzanak a kutatási eredményekre, hogy miért is fontos a napi tíz perc simogatás. :)

Forrás: hazipatika.com

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...