2019.07.29. 11:05:43 11554 325

Ha kerülöd a tejet, tojást, de fagyit imádod! – Receptek
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Amikor 2 évvel ezelőtt kiderült, a páromnak mi mindent kerülnie kell, hogy az emésztése jól működjön, nem sok kellett volna hozzá, hogy sírva fakadjak. De szerencsére, jól vettük az akadályokat, a konyhámban már szinte mindennek megtaláltam a helyettesítőjét.

Avokádó jégkrém - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Avokádó jégkrém

Aztán amikor eljön a nyár, mindig rájövök, hogy van még hova fejlődnöm. Hiszen fagyit például még nem készítettem házilag… egészen mostanáig.

Az első próbálkozás

Még az eperszezon elején igyekeztem házi fagyit készíteni egészséges összetevőkből. Felvertem nagyobb mennyiségű, jól behűtött kókusztejet. Addig kevertem, amíg tejszínhab állagú nem lett. Egy banánt összepürésítettem, illetve pár szem eper is került ebbe, amiből szintén pép lett. A masszát belekevertem a kókusztejbe, vagy inkább tejszínbe, majd néhány szem apróra vágott eperrel is felturbóztam, jól összekevertem, kis tálkákba kiadagoltam és mehetett is a fagyasztóba. Néhány óra múlva már kanalaztuk a finom házi jégkrémünket. Kezdésnek egész jó volt!

Ha profibb recept kell

Maradjunk a banános-kókusztejes változatnál, csak az elkészítésen variáljunk kicsit. Ehhez szükséged lesz:

  • 6 db banánra

  • 6 dl kókusztejre

  • 10 dkg cukorra (vagy valamilyen édesítőre)

  • csipet sóra

  • 1 db fagyigépre:-)

A banánokat héjastul 180 ⁰C-ra előmelegített sütőbe tesszük, és 15 percig sütjük. Ha kihűlt, kivesszük a hájából a gyümölcsöket, és felszeljük. A sót, cukrot, kókusztejet és a banánt összepürésítjük, aztán mehet a fagyigépbe, aztán a fagyasztóba. Néhány óra múlva fogyaszthatjuk.

Forrás: chefkoch.de

Ha nem csak a kenyeredre kennéd

Csupán 4 összetevő, és már kész is az egészséges finomság. És még csak konyhatündérnek sem kell lenned hozzá!:-) Hozzávalók:

  • 1,5 avokádó

  • 4 dl kókusztej, jól behűtve

  • 1 lime leve

  • 4 evőkanál agavészirup

  • kókuszreszelék

A kókusztejet verd fel tejszínhabnak. Az avokádókat vágd félbe és a húsát kanalazd egy tálba, majd pürésítsd. Keverd el benne a kókusztejszínt, a szirupot és a lime levét. Jól dolgozd össze, tedd több kis tálkába, vagy egy nagyobba, és mehet a fagyasztóba.

Forrás: lecker.de

Nem csak köret, desszert is lehet belőle

Az megvan, hogy az édesburgonya fagyi alapja is lehet? Csak ezeket szerezd be hozzá:

  • 2 evőkanál kakaó

  • 2 evőkanál mogyoróvaj

  • 2 evőkanál növényi tej

  • 3 evőkanál agavészirup

  • 20 gramm fehérjepor

  • 1 db főtt édesburgonya

  • ízesítésnek bármi, amit megkívántok: gyümölcs, csokoládé, aszalványok

A megfőtt édesburgonyát hámozzuk meg, kockázzuk fel, majd tegyük egy mélyhűtős zacskóba és minimum 5 órára, vagy egy éjszakára tegyük a fagyasztóba. Ha letelt az idő, a burgonyát a többi összetevővel együtt pürésítsük. Ízesítsük csokival, aszalványokkal, gyümölcsökkel, Akár azonnal fogyasztható, a maradék pedig mehet a fagyasztóba.

Forrás: chefkoch.de

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Joghurt kicsit másképp – 3 sós ötlet reggelire vagy vacsorára

A joghurtot sokan csak gyümölcsökkel, müzlivel vagy desszertként ismerik, pedig sós változatban is igazi kincs lehet – frissítő, könnyű és még laktató is. Ráadásul nyáron különösen jól jön, ha olyan ételeket készíthetünk belőle, amikhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Íme három sós recept, amit bátran kipróbálhatsz reggelire vagy egy hűs vacsorához.

A nagy hőmérséklet-különbség megzavarhatja a vérnyomásunkat

Akár hányinger, szédülés, émelygés, fejfájás is felléphet az arra érzékenyeknél, ha nagy hőmérséklet- vagy magasságkülönbségnek teszik ki a szervezetüket, a vérnyomásunk ugyanis ilyenkor reagál a környezetváltozásra. Dr. Barna István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika főorvosa azt mondja, az egészséges szervezet nagyon gyorsan adaptálódik, viszont a magas vérnyomással küzdő betegeknek azt javasolja, hogy a nyaralásra is vigyék magukkal a vérnyomásmérőt, hogy az esetleges ingadozásokat követni tudják, ehhez igazítva a gyógyszeradagolást.

Nyaralás kisbabával – pihenés vagy logisztikai bravúr?

Az első nyaralás kisbabával olyan, mint egy különleges küldetés: egyszerre izgalmas és kissé ijesztő. A gondtalan nyaralások korszakát egy időre felváltja a „bőrönd helyett pelenkatáska” időszaka, de ez nem jelenti azt, hogy a közös kikapcsolódásról le kell mondani. Csak másként kell hozzáállni – rugalmasabban, tudatosabban, és egy jó adag humorral.