Hány teste van az embernek? És hogyan kell gondoskodnia ezekről?
Néhány évtizede tudósok egy kisebb csapata arra a következtetésre jutott kutatásai során, hogy a világegyetemünknek mindösszesen 4 százaléknyi anyag található. Négy százalék! Kevésnek tűnik? Ebbe pedig beleértendő az összes bolygó és a rajtuk lévő mindenféleség. De akkor miből áll a többi rész, ha egy elenyészőnek tetsző mennyiségbe sűrűsödik mindaz, ami körülöttünk láthatóan és tapinthatóan van jelen? A válaszuk ennyi volt: ismeretlen, rejtély.
A fentiekben olvasottakat azért tartottuk lejegyzésre méltónak, hogy legyen egy gondolatébresztő a látható és láthatatlan témájában. A hús, vér csont, szervrendszerek alkotta emberi testünk a lényünk látható formáját képezi. De mi van ezen túlmenően? Ki az, akit önmagunknak nevezhetünk, és miről beszélünk, amikor a lelkünk fáj? Egyre többek figyelmét kelti fel az a keleti elképzelés, mely szerint az egyén nem kevesebb, mint hét testből áll össze. Ezek egyike az a fizikai, látható, érző test, amit a sajátunkénak tekinthetünk. Ám e nézet szerint a biológiai testen túlmenően további hat – szemmel nem látható – testünk van: az étertest, az asztráltest, a mentális test, a spirituális test, a kozmikus test, valamint a nirvanikus test.
Ezek a testek a fizikai testhez hasonlóan végigmennek a maguk speciálisan kijelölt fejlődési útszakaszaikon. A fizikai test után következő éterikus testről például azt gondolják, hogy ez az emberi lények hetedik és tizennegyedik életévekben növekedik, és ez tekinthető az ember érzelmi és szexuális téren való kibontakozásának. Az asztráltest tizennégytől húsz éves korig bontakozik, mely az érvelés, és a gondolkodás testeként van számon tartva. Az élmények és az intellektus teste, a mentális test huszonegy és huszonnyolc éves életévek között serken.
Az a feltételezés, hogy amennyiben minden normális módon zajlik, úgy a spirituális vagy szellemi test fejlődési időtartama a 28. és a 35. életév közé esik. Erről a metafizikai kérdéskörbe tartozó részről viszont úgy tartják, hogy csak igen kevés emberben fejlődik ki megfelelően, melyet még a magas szintű spiritiszták közül is csak igen kevesen tudtak felfedezni. Ám azoknak, akiknek ez sikerült, arról számoltak be, hogy az az érzésük támadt, hogy már nincs is szükségük semmi másra, hiszen ezzel mindent megkaptak maguknak. Ami nem csoda, hiszen ez az úgynevezett mokshya, azaz a felszabadulás hihetetlen megtapasztalása. Az utazás, a fejlődés, a növekedés viszont nem ér itt véget.
A hatodik, kozmikus test, a brahma sarír 35 és 42 év közötti időintervallumban növekedik, és érthető módon csak igen keveset tudunk ezekről a szavakba nehezen önthető, igen ritka megtapasztalásokról. Végül pedig elérkeztünk a testelenségként is definiált nirvanikus test állapotához, mely az emberi létezés végső szakasza, ahol minden eltűnik, és csak az űr, az üresség, a bráhman marad, ahol már nincsenek, mert nem lehetnek kérdések, hiszen mindez feloldódott a végső fázisban.
A testek számával és mibenlétével kapcsolatban több szemlélet és csoportosítás is fellelhető. Létezik olyan megközelítés is, mely az előbb tárgyalt hét helyett, mindössze négyre szűkíti a testszámokat, tudniillik fizikai, érzelmi, mentális és spirituális testre. Melynek hívei arra hívják fel a figyelmünket, hogy az anyagi testünk gondozása, ápolása mellett gondoskodjunk a többiről is.
Tápláljuk azokat megfelelően – például: meditációval, pozitív megerősítésekkel, kiegyensúlyozottságra és békére törekvéssel, empátiával és nagylelkűséggel, naplóírással és mély (terápiaszerű) beszélgetésekkel, tiszta gondolatokkal és tettekkel, elmélkedésekkel, szerető és támogató kapcsolatokkal.
