Hét pecsétes nagymama titkok, amit csak ők tudnak!
A nagymama az a különleges személy a gyermek életében, akinek a legfinomabb a sütije. Csak ő tudja olyan ízletesre főzni a húslevest, hogy az illata még felnőttkorban is megmarad az emlékeinkben. Egyedül ő képes megtanítani a kisunokáját tésztát gyúrni. A legszebb népdalokat is vele együtt lehet a legjobban énekelni a virágoskertben hintázva.
A nagymamák egész egyszerűen pótolhatatlanok. Vannak olyan, hozzájuk köthető élmények, amelyeket minden embernek, gyermeknek át kellene élnie ahhoz, hogy érezzék a belőlük áradó nagyon mély élettapasztalatot és bölcsességet. Elárulunk néhány titkot, amit csak tőlük tanulhatunk meg. A nagymama nem a kötelező leckére tanít, mint az iskola, hanem arra, hogyan tegyük szebbé és elviselhetőbbé a környezetünket és az életünket.
A család a legfontosabb!
A nagyi az, aki a vasárnapi ebéddel összetartja a családot. Ma már rohanunk, dolgozunk és nincs elég időnk és energiánk egymásra, gyakran még hétvégén sem. Nagymamáink korában a vasárnapi ebéd bizony szent és sérthetetlen volt. Az ő gyermekeik bárhol jártak is, az ebédre szigorúan otthon kellett lenniük, mert volt nemulass. Az asztalon pedig legtöbbször virág és a díszes étkészlet várta őket. A három fogásos ebédet általában házi készítésű édesség zárta, és imával kellett megköszönni azt, ami az asztalra került ínséges időkben. Igen, imával. Ma vajon hányszor köszönjük meg hálával azt, hogy minden nap van mit az asztalunkra tegyünk. Az étel, élet tisztelete mindennél fontosabb. Jó, ha ezt a tudást most újra elővesszük és hálás szívvel ülünk a gyermekeinkkel a vasárnapi közös, családi ebédhez.
A kézimunka fejleszt és okosít
Nagymamáink korában szinte mindent kézzel készítettek. Nem lehetett kész száraztésztát kapni a boltokban. A süteményeket sem a sarki cukrásznál vásárolták. A tészta gyúrása, összeállítása, nyújtása és formázása komolyan fejleszti a finommotorikát és ezáltal az agyat. Tehát, ha a nagyi az unokáit sütni és főzni tanítgatja, akkor lessük el tőle a trükköket szorgalmasan, mert ezzel a legjobbat tehetjük a gyermekeinkkel. Vegyük csak elő szépen a gyúródeszkát és a nyújtófát, lássunk hozzá. Hagyjuk, hogy a gyermekünk túrja, gyömöszölje és alakítsa a lisztet tésztává, nyakig elmerülve a munkában. Nem csak élvezni fogja, de remekül okosodik is ettől az egyszerű tevékenységtől. Ráadásul a fölösleges energiáit is levezetheti, mert nem kis fizikai megterheléssel jár egy ilyen móka.
Vigyázni a ruháinkra, szabni, varrni, kötni és horgolni
A nagyszülők fiatalon sok mindent megéltek. Volt, aki két háborút is átvészelt. Fiatal lányként nem igazán tudtak szép ruhákban pompázni, kénytelenek voltak megbecsülni és vigyázni arra a kimenő ruhára, amiben el tudtak menni a táncházba időnként. Kézzel mosták és vigyáztak a homijukra. Javítgatták, és ha tehették, akkor megtanultak varrni, hogy különleges, egyedi darabokat készíthessenek maguknak. Megtanultak kötni és horgolni. Csodás csipke terítőket kanyarítottak a régi, lakkozott bútorokra és a kis porcelán teáskészlet alá. Érdemes ezt a tudományt mielőbb ellesni tőlük, mielőtt még végleg feledésbe merülne. Nem csak a modern jógázás és relaxálás tud ellazítani bennünket. A kézimunka remekül kisimítja az idegrendszert és ugyancsak hasznos tudomány. Megéri gyakorolni.
Megbecsülni és vigyázni a kincseinkre. Emléktár
Ki ne emlékezne a nagyi ékszeres és rejtett kincses dobozaira? Ugye, hogy előtted van, amikor kislányként a nagyi összes nyakláncát magadra aggattad a tükör előtt, és feltúrtad a ruhásszekrény mélyére rejtett titkos dobozait? Ha ezeket előástad, még a nagyi régi fotói mellett talán a kislánykori színes emlékkönyve is ott lapult és a szerelmeitől kapott, kézzel írt levelei. A nagyik még tudtak vigyázni mindenre, ami számukra igen becses és fontos emlék volt. Vegyünk példát róluk. Készítsünk mi is emlék-, vagy álomnaplót gyermekünkkel. Gyűjtsünk szalvétákat, tegyük el a szép rajzokat, gyűjtsük kézzel készített fotóalbumba az emlékeinket. Őrizzük meg ezeket, és tanuljuk meg elővenni a nehezebb napokon. Nagyi nem a telefonját nyomkodta egész nap. Ő a kézzel fogható emlékeihez menekült, amikor úgy érezte, nem bírja már a nyomást. Így mindig vele voltak azok, akiket valaha szeretett és képes volt a legnehezebb pillnatokban is a szép emlékeibe merülni, és újra álmodozni, hogy mindent túléljen. Becsüljük meg a nagyszüleinket és tanuljunk tőlük, amíg csak lehet.
