Hogyan tartsuk frissen a párkapcsolatunkat?
A mindennapi teendőink forgatagában olykor hajlamosak vagyunk evidenciaként kezelni azt, hogy van egy megbízható társ mellettünk, akire életünk minden helyzetében számíthatunk. Aki nem csupán egy szertartásos szónoklatban fogadta meg azt, hogy mind a felhőtlen, mind pedig a felhősebb időszakokban mellettünk marad. Amennyiben ez a hozzáállás mindkét fél esetében jelen van, akkor sem szabad lankadnunk, és felhagynunk azzal, hogy minden nap valamilyen formában jelét adjuk annak, hogy készek vagyunk tenni a kapcsolatunkért.
Az életünk változások, kihívások és kisebb-nagyobb fellélegzési szakaszokból áll. Folyamatosan fejlődünk, változik a világra való rálátásunk, és a kapcsolataink is átminősülnek. Olyanok vagyunk, akár a mesebeli útrakelők, szerencsepróbálók, akik az út (élet) során viszonylag sűrűn szembesülnek megpróbáltatásokkal, konfliktusokkal, incidensekkel. Ám, ahogyan a mesékben a hősöknek nem minden esetben szükséges egymagukban véghezvinniük ezeket a próbatételeket, hiszen segítők is csatlakoznak hozzájuk, úgy a valós életben is szegődnek mellénk támogatók, támaszt nyújtók.
Ez a párkapcsolatokban a társ, akivel karöltve a kapcsolat rózsaszín startszakaszában megálmodott közös jövőt, végül két lábbal a földön állva valósítjuk meg. Azaz igyekszünk azt realizálni erőnk, a rendelkezésre álló forrásaink, és elszántságunktól függően. Gyakran felhangzik, hogy egy erős párkapcsolatban az „én” és a „te” „mi”-vé formálódik. Együtt alkotjuk meg a közös „küldetéshez” szükséges fogódzókat, stratégiákat.
Érdemes dolgozni a (pár)kapcsolati kommunikáció minőségén, hatékonyságán, hiszen a nem megfelelően kommunikált érzések, gondolatok, meglátások számos félreértés alapját képezik. Ám vannak olyan életesemények is, amikor nem a verbális kommunikáción kell, hogy legyen a hangsúly, hanem azon, hogy jó hallgatóvá váljunk, aktívan figyeljünk társunk problémájára. Az őszinteség, a nyitottság, az egymásra figyelés ugyancsak mérvadó.
Az olyan apró, ám meghatározó gesztusok, mint például az, hogy reggel munkába menet nem feledkezünk meg az ölelésről, ahogy hazaérkezéskor a szeretetteljes és örömteli üdvözlésről sem, kiemelt szerepük van. Ezek a gyakran méltatlanul szokványosnak tekintett köszöntések erős üzenetértékkel bírnak (pl. hiányoztál, jó újra látni téged, szeretek veled lenni stb.)
A tudatosságra és önismeretre törekvők egyik legismertebb mottója, tudniillik a „tanulom magam”, a párkapcsolatokban is kiemelt helyhez kell, hogy jusson, ám ez esetben a „mi”, a közös szempontjából (is). Érdemes időnként visszatekinteni, és értékelni a hozzáállásunkat, megnyilvánulásainkat, hogy minél kiegyensúlyozottabbá tegyük az együtt töltött éveket. A családi élet, a gyerekek programjai, a gyakorta szüntelennek tűnő sürgés-forgás megkívánja, hogy beiktassunk olyan együttléteket, amikor a család minden tagja részt vesz egy közös kikapcsolódáson (pl. kirándulás, mozizás, túra stb.) Ugyanakkor arra is szükség van, hogy néhanapján beütemezzünk egy páros programot (pl. romantikus vacsora, színház, kiállítás, séta az erdőben stb.) Ezzel ugyanis frissességet viszünk a kapcsolatunkba, és meggátoljuk annak monotonná válását.
Egy meglátás szerint ahhoz az emberhez kötődünk a legjobban, akivel elsőként akarjuk megosztani a bennünket ért örömöket. Akivel haladéktalanul közölni kívánjuk például az előléptetésünket, egy sikeres vizsgát, vagy az első alkalommal hibátlanul elkészített sütemény örömhírét. Ilyenkor tudatában vagyunk azzal, hogy ez az ember – akiben, ideális esetben életünk szerelmét tisztelhetjük – együtt rezdül boldogságunkkal, hogy számára legalább olyan fontos az általunk elért siker, mint nekünk.