Kedves vagy túl kedves? – Ez itt a kérdés!
Azt hiszem, a kedvességet nem igazán lehet tanulni. Odafigyelhetünk, hogy érzékenyebben, nyitottabban forduljunk embertársaink felé, de igazán kedvesnek születni kell. Ám, mint mindenben, itt is érdemes mértéket tartani és nem átesni a ló túloldalára.
Mert kedvesnek lenni is addig jó, amíg saját magunkat nem hozzuk kellemetlen helyzetbe, mi magunk is komfortosan érezzük magunkat az adott szituációban. De észrevesszük egyáltalán, mikor esünk túlzásba? Íme, 2+1 biztos jele annak, hogy egy kicsit „túltoltad” a kedvességet!
Hidd el, nem ezért szeretnek!
Jó, hogy lehet Rád számítani, de azért nem kell szentnek lenned és azonnal ugrani, amint a másiknak valami baja, bánata, óhaja és sóhaja van. Egy-egy visszautasítás miatt még ugyanúgy fognak szeretni!
Még azért is elnézést kérsz, mert elnézést kérsz
Nem kell minden apró-cseprő hibáért azonnal a másik bocsánatáért esedezned. Emberek vagyunk, mindannyian hibázunk, hol kisebbet, hol nagyobbat! Az természetes, hogy utóbbiakat jobb tisztázni és ha szükséges, elnézést kérni, de minden apróságért kár elrebegni egy „Bocs!”-ot.
Amikor az Igen igazából Nem, de…
Veled is előfordult már, hogy nem utasítottál vissza egy olyan kérést, aminek teljesítéséhez mégsem annyira fűlött a fogad, de nem volt szíved nem-et mondani? Aztán persze utána jött a szenvedés, mert se az adott kérést nem volt már időd/energiád/kedved teljesíteni, de visszamondani sem szeretted volna, ha már kedvesen elvállaltad. Ezt csakis egy jó időben, jó helyen mondott „Nem” oldhatja meg! Nem kell minden kérést elvállalnod, meg kell tanulnod visszautasítani azt, a saját érdekedben is.
Forrás: brigitte.de
