Mindennapi sértődékenységeink
A mindennapi interakciók során megannyiszor születnek félreértések. Gyakran a stresszből adódóan a szokásosnál érzékenyebbnek, nyugtalanabbnak, zavartabbnak tűnhetünk. Ilyenkor még a legártatlanabb poénokat is hajlamosak vagyunk báránybőrbe öltöztetett farkasokként értelmezni, és könnyen megfeledkezünk arról, hogy a kollégák, barátok, családtagok csupán a feszült hangulatot igyekeztek egy kis humorral eloszlatni.
A fáradtság, kimerültség és stressz hármasa túlérzékennyé és bizalmatlanná formálhat bennünket. Ezért úgy érezhetjük, hogy mindenki szemében hol szálkává, hol pedig élő célponttá lettünk. Ekkor történik az, hogy mindenért megsértődünk. Ha valaki késik a találkozóról, azt személyes támadásként éljük meg. Sőt, még a dicséreteket is képesek vagyunk tökéletesen kifordítani magukból.
Isabella Poggi és Francesca D’Errico 2018-as tanulmányukban a sértődöttséget úgy definiálták, mint olyan negatív érzéseket, melyeket a személy önbecsülésére mért ütések váltanak ki. Mindez a kutatók szerint abból adódhat, hogy az érintettek a sértődés alatt azt élik meg, hogy mindaz, ami velük történik az tüzes ellentéte a saját magukról kialakított énképnek, ellentmond identitásuknak. A tanulmány ugyanakkor rámutat arra is, hogy a sértődékenység egyik leghatékonyabb „ellenszere” az optimális önismeret és önbecsülés lehet.
Más meglátások szerint a sértődékenység egyfajta rejtett önsajnálatként is magyarázható, mely a sértett félben felkelti a boldogtalanságot. Természetesen egy egészséges énképpel és önbecsüléssel rendelkező egyén tudatában van annak, hogy élete folyamán elég sűrűn el kell szenvednie olyan ellene irányuló szellemi és lelki támadásokat is, melyekre úgy érzi nem jogosult. Hogy sem a munkában, sem a magánéletben nem várható el, hogy szüntelenül csak dicséretek záporozzanak feléje, és elismerések koronázzák minden megnyilvánulását.
Vajon milyen külső és belső tényezők határozzák meg a sértettség érzés intenzitását?
Dr. Leon F. Seltzer pszichológus szerint a megsértődés egyik leggyakoribb oka a megingatott önkép lehet. Ekkor az egyén én-fogalmai meginognak, korábbi önmagával kapcsolatos meggyőződései megkérdőjeleződnek, ennek hatására pedig egyfajta belső válság állapotába kerül. A megértés és a disszonancia tisztázása érdekében a legjobb eszköz a tiszta identitástudat, valamint a saját nézetektől eltérő vélemények elfogadásában rejlik. Ilyen helyzetekben válaszút elé kerül, melyben eldöntheti, hogy elfogadja vagy elutasítja, figyelembe veszi, avagy figyelmen kívül hagyja az őt érteket. Ugyanakkor az akarva vagy akaratlanul sértő fél személye is befolyásolhatja a sértettség intenzitását (barát, házastárs, főnök stb.) Minél inkább tisztelünk, becsülünk valakit, annál átütőbb a sértettségszint – ehhez hasonló helyzetekben hangzanak el az: „Éppen tőled nem vártam volna!” és hasonló megjegyzések. A sértettség érzés pedig jelentősen megnövekedhet olyan esetekben, amikor a tényező ellentétes a sértett fél önképével, korábbi meggyőződésével.
Csak egy ártatlan vicc volt…
Gyakori eset, hogy midőn a sértett szembesíti a sértőt azzal, hogy megbántotta, a sértő egyén értetlenkedve, megrökönyödve áll, és biztosítja arról a megsértettet, hogy a legkevésbé sem volt szándékában az, hogy bántóan nyilvánuljon meg. Ez a „verbális támadó” részéről lehet bármily akaratlan is, mégis arra enged következtetni, hogy a háttérben önismereti problémák, esetlen érzéketlenség, az empátia hiánya lapulhat. A mindennapi kommunikáció során a szó valóban erős, nem kevés esetben pedig veszélyes fegyverré válhat (gondoljunk itt a becsületsértésekre, rágalmazásokra, pletykákra stb.) Az önismereti előadások, podcastok, könyvek, videók, workshopok korában is időnként szembesülnünk kell azzal, hogy még mindig törékenyebb egóval járunk-kelünk, mint azt általában feltételeznénk magunkról, vagy másokról.
