Mit tanulhatunk a sportolóktól és a sporttól?
A sportszerű magatartás és annak igénye a hétköznapokban is gyakran felmerül. “Viselkedjünk sportszerűen!” – kívánjuk bizonyos helyzetekben magunktól és társainktól. A sportszerűség magában foglalja a verseny becsületes kivitelezését, mindeközben pedig megtanítja az ebben résztvevők azon hozzáállását, hogy akár győztesen, akár „vesztesen” (bár tudjuk: nincsenek veszteségek, csak tapasztalatok) zárja a megmérkőzést, feddhetetlenül fogadja azt.
Ha képletesen kívánunk szólni az életről, úgy méltán hasonlíthatjuk egy sportversenyhez. Az őskereszténység egyik legmeghatározóbb alakja, a kilikiai Tarsusban napvilágot látott Pál apostol is ekként fogalmazott: „a nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Amely életsummázó meglátásban összekapcsolható az élet a sporttal. Kihívások elé állít bennünket, folyamatosan feszegeti a korlátainkat, belevet a mélyvízbe, ezért érdemes mindig készenlétben lennünk. Mindeközben folyamatosan tesztelhetjük az egyéniségünket, megfigyelve, hogy miként éljük és ítéljük meg a diadalt és az üdvrivalgást, valamint a vereséget és a szomorúságot. Megtanít rugalmasnak és nyitottnak lenni, ugyanakkor rendezetten, célszerűen, tudatosan élni a mindennapokat. Leküzdeni az akadályokat, felkészíteni magunkat az esetleges buktatókra. Rámutat arra, hogy a kitartás, a fejlődni akarás, a gyakorlatok, a tudásgyarapítás építi a jellemet. Általa fegyelmezettebbé, jobb csapattárssá formálhatjuk magunkat.
Az amerikai sportrovatvezető, Sally Jenkins, több évtizede foglalkozik a sport tanulságaival, és meglátása szerint a sportolók mély intelligenciáról és elkötelezettségről tesznek tanúságot, ez pedig méltó arra, hogy alaposan tanulmányozzuk őket és levonjuk a tanulságokat. A sportolók nem csupán szemléletes és emlékezetes külső, hanem egyúttal belső „játékokat” is játszanak, melyben igyekeznek példát mutatni, egyúttal csapattársaikat szolgálni. Szüntelen énmunka zajlik bennük.
A sport ugyanakkor növeli az önbizalmat. A magabiztosság pedig segít a frusztráció és szorongás leküzdésében, támogatja az értékeknek és egyéni képességeknek megfelelő cselekvést. Mindezt pedig aprólékos építkezés előzi meg, mely felkészít a kihívásokkal való szembenézésre, megküzdésre.
Ráismerünk az „út a fontos, nem a cél” igazságára, ahogy arra is, hogy az edzés nem csupán a test, hanem az elme „trenírozásáról” is szól, hogy a siker és a győzelem, csupán a jéghegy csúcsa, a mögötte rejlő kemény munka többnyire a csendes láthatatlanságban lapul.