Mit tehetünk, ha erőt vesz rajtunk a mentális fáradtság?
Lassan elkezdjük megérteni az elszálló évek súlyát – ahogy Senecaról, az egyik legkiválóbb római politikusról és filozófusról megjegyezte Ryan Holiday Az egyensúly a kulcs című írásában. Amikor megborul körülöttünk az addig biztonságosnak hitt élet, több helyről is veszély fenyeget – és háborúk, anyagi nehézségek, egészségügyi problémák, lelki és fizikai megpróbáltatások stb. formájában ölt testet.
Gyakran a mindennapi tevékenységek végzése közben is megtorpanunk. Érezzük, hogy mindhiába követjük a bevett módszereket és tartjuk szem előtt a megszokott rendszert, mégis valami megálljt parancsol bennünk. Nem is annyira a fizikai vagy szellemi munkavégzés miatt történik mindez, valahonnan sokkal mélyebbről tör fel.
Ha ilyenkor rákérdeznek hogylétünkre és a miértekre, nehezen tudjuk hűen visszaadni mindazt, ami igazából zajlik bennünk. Leginkább azt mondjuk: kissé elfáradt a lelkünk. Válaszként néhány együttérző tekintetet, némi vigasztaló és bátorító szót kapunk, ám a levegőben ott lebeg és morajlik „az élet megy tovább” figyelmeztető-fegyelmező intése. Mi pedig ráébredünk arra, hogy akárhogyan is vagyunk: össze kell szednünk magunkat, fel kell emelnünk a személyre szabott láthatatlan puttonyunkat, és tovább kell haladnunk. Első lépéseink jobbára esetlen botorkálások lesznek. Mindenkinek magának kell cipelnie látható és láthatatlan terheit, és csak elvétve jutunk oda, hogy fellélegezhessünk. A fáradt tekintet, a bágyadt kedvesség, a pislákoló kedély, a csendbe burkolózás mind arról árulkodnak, hogy valaki most éppen a lelkét is cipeli.
Mit tehetünk ilyen állapotban magunkért?
Hogyan nyerhetjük vissza a belső, kitartásra ösztönző, erővel feltöltő tüzet? Hiszen a munkát el kell végezni, a kötelességeinket teljesítenünk kell, élnünk és boldogulnunk szükséges.
Bár magunkra kívánnánk ölteni a mesék és fantasztikus történetek láthatatlanná tévő köpönyegét, és napokig észrevétlenségbe csomagolni magunkat, mégse tegyük. A legjobb módszerek egyike, ha ilyenkor inkább túrabakancsot vagy kényelmes cipőt húzunk, és a természetben sétálva telítjük magunkat erővel, élettel. (Egészen bizonyos, hogy ehhez lesz a legkevésbé kedvünk, és éppen ezért kell megtennünk az első lépéseket.) A mozgás felpezsdíti a vérkeringést, erősíti a szívet, védi az ízületeket, fokozza az immunrendszer működését – ellenállóbbá tesz a különféle betegségek ellen, növeli az energiaszintünket és javítja a hangulatunkat. A gyaloglás – vagy a mozgás bármilyen formája – tehát valóságos gyógyírként hat testre és lélekre egyaránt.
További teher leemelőként szolgálhat bennünket a meditáció (főként a mindfulness meditációs stílus), mely csökkenti a stresszt, a szorongást és a depressziót; elősegíti a pihentető alvást, tisztítja az elmét; csillapítja a testi és lelki fáradtságot; elősegíti az érzelmi egészséget – néhány formája a pozitívabb életszemlélethez vezetheti a meditálót.
Hallgassunk gyógyító, pihentető, lelki nyugalmunkra és békénkre pozitív hatást gyakorló zenét – melyre egyfajta érzelmi terápiaként is tekinthetünk.
Amikor a lelkünket „roskadozva visszük”, jó, ha van kibe kapaszkodnunk (családtagok, barátok, terapeuta stb.), és élvezhetjük a figyelmességüket, támogatásukat. Továbbá a mentális felüdülést segítheti a könyvolvasás, a kirándulás, a szeretteinkkel töltött minőségi idő és beszélgetés egyaránt.
