Tényleg belefutottam egy nárcisztikus pasiba? Ezt nem hiszem el!
Tudjátok, van az a pillanat az ember lányának az életében, amikor csak ül a tükör előtt, teljesen magába roskadva és ezt bírja tompán, csendesen maga elé ismételgetni: ennyire hülye nem lehetek... És DE! Tudsz ennyire hülye lenni. De még mennyire, hogy tudsz. Hjjjaaajjajj... Öregem, ha hiszed, ha nem, képes vagy ennyire naívan, ostobán és felelőtlenül hülye lenni. Mit neked sokéves pszichológia tanulmány, és megszámlálhatatlanul sok emberismereti gyakorlat, elemezgetés és agyalás ezerrel. Egy pár perc szerelem pont elég és teljesen elmegy, mi több, elszáll minden tudományod és eszed, és még csak észre sem veszed. Még rímel is. Milyen költői vagyok, ugye? Na de kezdjük az egészet a legelején!
Ugye azt mondanom se kell már senkinek, hogy maga a "nárcizmus" mint fogalom, mekkora divat lett manapság. Néha komolyan úgy érzem, ha valakire nem találják ki azt, hogy "nárcisztikus" szinte azonnal, akkor elég nagy baj van vele. Szóval, ma már szinte trendi "nárcinak" lenni. Ki kell ábrándítsak mindenkit, ugyanis a komoly és sok éves pszichológiai tanulmányomnak köszönhetően tisztában vagyok azzal, hogy valamilyen szinten tényleg szinte mindenki az. Nem viccelek. Ugyanis egy teljesen normális és egészséges "nárcizmus" mindenkiben van, ezt hívják egészséges önzésnek. Vagyis szükséged van rá, hogy megvédd saját magadat másoktól. Képes legyél behatárolni a saját egészséges önbecsülésedet és kijelölni a komfortzónádat, amivel kiváltod mások tiszteletét és nem gyalogolnak bele a személyiségedbe teljesen gátlástalanul. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos szintű "nárcizmus" kell, szükséges egy ember személyiségében, és elengedhetetlen része.
Igenám, de van az a személyiség, amikor ez a "nárcizmus" túlmegy egy egészséges határon.
Hogy egész pontosan hol van ez a bizonyos határ elég nehéz megmondani, ezért fordulhat elő manapság az, ha valaki egy kicsit is kiáll saját magáért, legyen ez férfi, vagy nő, szinte azonnal a fejéhez vagdossák, hogy "nárci" pedig csak a saját határait védi. Mégis honnan lehet tudni, hogy egy igazi, valódi és hamisítatlan "nárcisztikusba" futottál bele, úgy, hogy egy darabig gyakorlatilag ezt észre sem veszed, csak amikor már valóban sérülsz?
Nekem erre pont most ment rá két évem és majdnem az önbecsülésem. Elmesélem, hogy más is okuljon. Érdemes odafigyelni a jelekre és a belső hangokra. Bizony, mert bennem is szinte sikítva üvöltözött a belső hangom, hogy itt valami nagyon nincs rendben, de természetesen ÉN tudom mit csinálok és szépen befogtam a száját.
Az első ilyen jel ez, ugyanis érzed, egész egyszerűen megérzed, szinte azonnal, hogy ezzel az emberrel valami nagyon nincs rendben. Nem érted mi, mert teljesen rendben van, látszólag, csak valahogy olyan "túl tökéletes", ha érted mire gondolok. Na itt és azonnal kezdj el erősen gyanakodni. Ne hagyd magadat félrevezetni, hallgass a balső hangodra, az sosem hazudik, ellenben az emberünkkel, mert ő ugyanis nagyon erősen ezt teszi. Hazudik! Leginkább és elsősorban saját magának, de végülis neked hazudik. Azt hazudja, hogy ő képes empátiára és képes szeretni. Ezt nagyon erősen sulykolja, és igyekszik tökéletesen is csinálni, olyannyira tökéletesen, hogy már már ez lesz nagyon gyanús, és nem is tévedsz. Mindenben rendkívül figyelmes és már kínosan ügyel a részletekre, de közben arra is, hogy finoman ugyan, de mindig neki legyen igaza.
Észre sem veszed és csak bólogatsz "okosan" neki mindenre, mint a "bólogató János". Közben el is felejted, hogy neked is lenne véleményed, de ugyan már, olyan okos ez az ember, nem akarsz vele vitába szállni. Csak később jössz arra rá, hogy nem is tudsz, merthogy egy fikarcnyit sem érdekli a te véleményed. Csak a saját magáét suttogja csendesen a füledbe és te mész utána, mint kis buta kacsa, tipegve az anyukája után a vízbe, ahol hirtelen nyakig merülsz és akkor döbbensz rá, ha egyáltalán sikerül, mert addigra már fülig szerelmes vagy belé, hogy végig az orrodnál fogva vezetett. Itt te nem számítasz, csakis "őfelsége" a maga szent megtestesült tökélyében.
Labdába se rúghatsz mellette. Esélyed nincs. Meg sem hall, mert annyira el van foglalva a saját tökéletességével. Természetesen az Ő tökéletességének tökéletes része és csak kiegészítője lettél közben, hiszen, bizonyítandó az Ő tökéletességét lám, bele is szerettél.
A te szerepednek körülbelül itt is a vége, fuss el véle... vagy előle, de villámgyorsan, amíg csak bírsz. Szedd a lábaidat, amíg nem késő. Mentsd magadat, amíg még menthető vagy, mert innen jön a hibáztatás! Hiába is jössz arra rá, hogy alaposan át lettél verve, nincs visszaút. "Őfelsége nárcisztikussága" ugyanis eddigre már teljesen magáévá tett téged, jól megrágott és ki is köpött, úgy ahogy vagy. Most már kapálózhatsz ész nélkül, hogy de te nem ezt és nem így akartad, neked saját személyiséged, akaratod, véleményed és jogaid vannak, urambocsá még érzéseid is. Te is igényled a figyelmet, a szeretetet és a megbecsülést. Pápá...ezeknek immár búcsút is inthetsz. Bármiért is mersz most már reklamálni, a kapcsolatotok elején bűbájos ember olyanná vált, mint egy jól megtermett kőszikla. Körülbelül így is pattansz le róla, incifinci kis kavicsként, és koppansz a padlón jó nagyot. A kérésedre, igényedre, magyarázatodra, netán teljesen jogos kiborulásodra ezt a választ kapod: ne viselkedj már ilyen gyerekesen! Te meg a fentiekben már ecsetelt pozícióban találod magadat és csak ismételgeted: ennyire hülye nem lehetek...
