Új járványok jönnek-mennek
“Új és újabb járványok mindig jönnek, aztán mennek is…” Fogalmaztak a Nemzeti Biotechnológiai Információs Központ (NCBI) által 2020-ban közzétett tanulmányban a kutatásvezetők. Ugyanakkor hozzáfűzték azt is, hogy mindig résen kell lenni, felkészülten várni a következő járvány felbukkanására. Hogy ez a folyamatos készenléti állapot mennyire fontos, azt a legutóbbi világjárvány alatt volt lehetőségünk megtapasztalni. Mindebben kiemelt szerephez jut a molekuláris és celluláris endokrinológia.
Emberi létezésünket formáló betegségek
A sokak által ismert és kedvelt, Homérosz által megörökített trójai háború története egy járványt is megörökít. Ez az istenek büntetéseként tárgyalt járvány csak áldozathozatal révén fékezhető meg. A 21. századi NCBI-kutatók szerint ma sincs ez másként, hiszen ahogyan az a homéroszi leírásban szerepel: sajnos egyetlen járvány megszüntetése sem lehetséges áldozatok, áldozathozatal nélkül. Ennek megértése érdekében meg kell ismerkednünk a járványok mibenlétével, melyek elsődleges kiváltó okai között: a zsúfolt városi környezet és az utazás is felelősségre vonható.
A járványok akkor ütötték fel a fejüket, amikor szervezett társadalmak, városi környezetek jöttek létre – elsőként a görögöknél. Az emberek szoros egymás mellett élése már a korai időkben „járványmágnesként” funkcionált. Jared Diamond evolúcióbiológus és élettanprofesszor egyik ismeretterjesztő bestsellerében: a „Guns, Germs and Steel” – magyar címen: „Háborúk, járványok, technikák” – úgy fogalmaz, hogy a városi élet és a háziasított jószágok végzetes ajándéka az emberek számára a fertőző betegségek. Ezek között is a kanyaró, a tuberkulózis, a himlő, a tífusz, a pestis, a kolera, az influenza, a perussis (szamárköhögés), a malária, az AIDS, a SARS, a Zika-vírus vagy a legutóbbi: a COVID-19. Az állatállomány melletti élés, illetve az attól függés (lásd élelem) utat nyit az állatról emberre terjedő kórokozóknak, vírusoknak, baktériumoknak, parazitáknak és a járványoknak egyaránt.
Az evolúcióbiológus szerint a késői történelem legnagyobb „hóhérai” mind állati eredetű ragályos betegségekként tarthatók számon. Ezekről a betegségekről már azt is tudjuk, hogy a II. világháborúig a háborúkban terjedő kórokozóknak klasszisokkal több áldozata volt, mint a háborús sérüléseknek.
Máthé-Shires László „A trópusi betegségek” c. írásában megjegyzi, hogy amikor felvetődik a kérdés, hogy melyik a Föld legveszélyesebb állata (?), akkor a legtöbben nem az anopheles szúnyog nevével hozakodnak elő. Pedig ez a maláriaterjesztő ízeltlábú a kőkortól kezdődően az emberiség halandóságának majd harmadáért felelős. A szúnyogok a malária mellett még olyan trópusi betegségeket is terjesztenek, mint az elefantiázis és a sárgaláz.
Mi lehet a tanulság?
A trójai járvány mellett érdemes említést tenni az akkori lakosság egynegyedét követelő athéni tífuszról, a jusztinianusi pestisjárványról, a középkor leghírhedtebb, több millió ember halálát okozó „hóhérról”, a fekete halálként is emlegetett pestisjárványról. Ugyanakkor a modern orvostudomány sem tudta elejét venni olyan újkori pandémiáknak, mint a New York-i kolerajárványok, az 1918-as spanyolországi és az 1957-es ázsiai influenzajárványok. Továbbá az 1980-as és 2010-es AIDS-, SARS- és Zika-járványok. Ezek a fertőző betegségek az emberáldozatok mellett a gazdasági szférában is jelentős károkat okoztak. A kutatók előrejelzése szerint az, hogy újabb – akár globálissá duzzadó – járványok rontják ránk az ajtót, nagy eséllyel bekövetkezhet. Ebben pedig nagy befolyása lehet a népességmozgásoknak, valamint az éghajlatváltozásnak.
A tudósok szerint a „mit tehetünk?” kérdésre adott válasz az lehet, hogy: első körben elfogadjuk, a járvány az emberi élet(berendezkedés) egyik ténye. Másrészt, le kell vonnunk a tanulságokat és tapasztaltabban, több tudással a birtokunkban készülni egy potenciális új járvány színre lépésére. Ezt egészségügyi rendszerekkel, kutatási infrastruktúrákkal érhetjük el.