Van a produktivitásnak sötét oldala?
Ha a Google keresősávjába bepötyögjük az angol „obsession with”, magyarul: a megszállottság kifejezést, akkor az első automatikus kiegészítés nem más lesz, mint a „productivity”, azaz a termelékenység. Amennyiben magyarul írjuk be a „produktivitás” szót a sávba, úgy az első javasolt kiegészítés a „növelése” lesz. Tehát az angol példa nem sokban tér el a magyar változattól, melyből arra lehet következtetni, hogy a termelékenység-fokozás igénye szinte mindenhol ugyanolyan mértékű. Önmagában a „megszállottság” kifejezés sem a feddhetetlenségéről híres, hanem egy rögeszmeként is emlegetett szorongásos pszichológiai zavarként van számon tartva, mely az esetek többségében negatív hatást gyakorol az ebben érintettek életére.
Ösztönzés vagy kicsikarás?
Egyes nyelvszótárak értelmezése szerint a megszállottság nem hiába áll szoros kapcsolatban az ördöngösséggel (ördöngös az, akibe belebújt az „ördög”, így „ördögtől” megszállottá, általa zaklatottá, üldözötté vált). A Fast Company egyik cikkében azt olvashatjuk, hogy néha gyanús lehet a hatékonyságra és termelékenységre ösztönzők fékevesztett mibenléte. Internet-szerte oldalak garmadái, tanácsadók tömegei ecsetelik a produktivitás nélkülözhetetlenségét. Az egyik kutatás (IBISWorld) szerint pedig a termelékenységnövelő szoftverek piaca több milliárd dollárnyi nyereséggel bír. Az ösztönzészáporok ellenére (avagy éppen ezek hatására) lassan kiépült az ellentábor is, mely úgy véli, hogy nem is annyira pozitív sarkallásról, hanem a teljesítmény és a munkabírás kicsikarásáról lehet szó. Vannak, akik szerint – enyhén szólva – nem lesz kedvező végkimenetelű a szuperproduktivitás erőteljes, külső ösztönzése. Más meglátások szerint a produktivitás történelmi említése legalább az 1776-os évig nyújtózik vissza, ahol nem meglepő módon, egy közgazdasági környezetben említik meg (lásd Adam Smith: A nemzetek gazdasága c. írását, melyben a szerző a munkát produktív és improduktív típusra osztja).
Nem csak fehér-fekete…
Tim Denning író és blogger, aki immár egy évtizede foglalkozik és ír a termelékenységről, aki szinte minden ezzel összefüggő stratégiát letesztelt ez idő alatt, 2023-ban körbejárta az immár sokhelyütt mottóvá formálódott termelékenység kevésbé tetszetős oldalát is. Denning álláspontja az, hogy a „csak ezt az X lépést tedd meg, és végre eljutsz a hőn várt sikerig” féle tanácsokkal csupán az a baj, hogy általában megfeledkezik az árnyalatokról. Figyelmen kívül hagyja azt, hogy az egyes emberek élete nem csak fekete és fehér, hanem több színben váltakozó és villódzó. Előfordul, hogy rendkívül hatékonyan működnek, máskor viszont sem kedvük, sem erejük nincs tenni, ennek ellenére viszont tenniük kell – e mellé pedig ott szól a háttérben a „produktívnak kellene lennem” bűntudat-előidéző szólama is. Egyénenként farkasszemet kell néznünk életünk kihívásokkal teljesebb időszakaszaival, a recesszióval, a pénzügyi válsággal és egyéb veszteségekkel.
Az élet több, mint teendők listája
Hozzáfűzi, hogy a termelékenység-guruk nem igazán beszélnek arról, hogy semmi sem tart(hat) örökké. Egyszerűen azért, mert közbeszól az élet, a legtöbb esetben váratlan és kiszámíthatatlan történéseivel. Hiába, hogy ott van az „akarom” igénye, a gátak toronymagasra nőnek, ami miatt szorongunk, frusztráltak vagyunk. Még a magukat produktivitás-fanatikusnak vallók is (pl. Tommy Thompson író, blogger), akik nem kételkednek a termelékenység elengedhetetlenségében, úgy gondolják, hogy az élet sokkal több és értékesebb annál, semmint teendők listájává csökkentsük. Thompson meggyőződése, hogy mindannyian vágyunk a nemes célokkal ellátott, értelmes életre. Ám midőn az identitásunk a produktivitásunktól válik függővé, nagy eséllyel válunk a dolgok elintézésének rabjaivá.
