A „nem baj” generáció – miért bagatellizáljuk a saját érzéseinket?
„Nem baj.” „Semmi gond.” „Engem nem zavar.” – Mondatok, amelyeket reflexből mondunk ki, még akkor is, ha belül épp az ellenkezőjét érezzük. Mintha egy egész generáció arra kondicionálta volna magát, hogy csendben elfojtsa a sértettséget, a fáradtságot vagy a fájdalmat, és úgy tegyen, mintha minden rendben lenne. A „nem baj” azonban nem a béke, hanem gyakran a megfelelés, a konfliktuskerülés vagy a tanult önmegtagadás nyelve.
Miért mondjuk reflexből, hogy „nem baj”?
A legtöbben gyerekként tanuljuk meg: a jó gyerek nem panaszkodik, nem csinál gondot, nem „hisztizik”. Így alakul ki az a belső szabály, hogy a saját érzéseinket hátrébb soroljuk, és akkor is minimalizáljuk őket, ha valójában fájnak. Felnőttként ez tovább él: gyorsan lecsillapítjuk magunkat és másokat is, mert nem akarunk kellemetlenséget okozni.
A bagatellizálás határai
A „nem baj” kultúrája hosszú távon kimerít. Ha mindig visszanyeljük az érzéseinket, azok nem tűnnek el – csak eltolódnak, és idővel szorongás, frusztráció vagy kiégés formájában térhetnek vissza. Az önbagatellizálás láthatatlan falat épít önmagunk és mások közé: kívülről úgy tűnhet, mintha erősek lennénk, belül azonban elmarad a valódi kapcsolódás.
Miért félünk kimondani, amit érzünk?
Konfliktuskerülés
Sokan attól tartanak, hogy egy őszinte visszajelzés vitához vagy elutasításhoz vezet. A „nem baj” biztonságosabbnak tűnik – még ha közben saját magunkat hagyjuk cserben.
Túlzott alkalmazkodás
A társadalmi elvárás, hogy legyünk „kedvesek”, „rugalmasak”, „problémamentesek”, könnyen elnyomja az igényeink kifejezését.
A sebezhetőség kerülése
A kimondott érzés sérülékennyé tesz – mintha láthatóvá válna az, ami eddig elfért egy mosoly mögött.
Hogyan lehet kilépni a „nem baj” reflexből?
Az első lépés a tudatosság: észrevenni, mikor mondjuk ki ezt a két szót úgy, hogy igazából nem is ezt érezzük. A következő pedig apró, biztonságos kísérletek az őszinteséggel:
– „Fáradt lettem ettől.”
– „Ez most rosszul esett.”
– „Szükségem lenne egy kis időre.”
A határok finom, de tiszta jelzései nem bántanak – épp ellenkezőleg: segítik a valódi kapcsolódást.
A valódi érzések ereje
Amikor teret adunk a saját érzéseinknek, nem gyengébbek leszünk, hanem hitelesebbek. A „nem baj”-ból lassan „figyelj, ez most így hatott rám” lesz, ami bátor lépés a saját jóllétünk felé. A generáció, amely eddig igyekezett csendben lenni, ma már tanulhat új nyelvet: az önérvényesítését, az önbecsülését és az érzelmi érettségét. A saját érzéseink elbagatellizálása nem sors – szokás, amit meg lehet törni. És amikor megtesszük, helyet adunk annak, aki valójában vagyunk.