A passzív kommunikációs stílus visszahúzó ereje
Az egyének kommunikációját erőteljesen meghatározza a kulturális környezetük, így az információcserének számos típusa létezik. Az is gyakran előfordul, hogy bár mindenkinek van egy „uralkodó” kommunikációs stílusa, bizonyos helyzetek és körülmények arra ösztönzik, hogy ideiglenesen egy, a megszokottól eltérő módon nyilvánuljon meg.
A véleménynyilvánításokat, az igény- és szükséglet-kifejezéseket, kéréseket kerülő passzív kommunikáció, csupán egyike a kommunikációs stílusoknak. Nézzük meg, hogy milyen hatásaival számolhatunk, illetve azt is, hogy milyen lehetséges megoldások állhatnak a rendelkezésünkre.
A passzív „kommunikátor” egyik ismertetőjele, hogy nem ad hangot annak, ha mások akarva-akaratlanul megbántották, esetleg nem tartották be a felé tett ígéreteiket. Mindettől azért tartózkodik, mert úgy véli, hogy megjegyzései által durván megsérti az illető érzéseit. Ez az esetenkénti „ventilálás-nélkülöző”- vagyis a „lelket kiöntő”, mérsékelten panaszkodó beszélgetések kiiktatása, idővel frusztrációkat halmoz fel. A sértettség-érzés, a véleménytorlaszok belső, lelki-mentális tornyokká nyújtózkodnak, így szinte előrelátható a végkimenetel, mégpedig „robbanás”, „kitörés” formájában.
Amennyiben a „mit szeretnél vacsorázni?”, „hova szeretnél utazni?”, és egyéb ehhez hasonló kérdésekre adott válaszok között legtöbbször a „nekem mindegy”, esetleg „ahogy te akarod”, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a passzív kommunikációs stílus jellemzi az egyént. Ezért nem meglepő, hogy a négy nagy kommunikációs stílus - tudniillik: az agresszív, a passzív-agresszív, az asszertív és a passzív - közül, ez utóbbi bizonyul a legkevésbé határozottnak. A háttérben egyfajta tapintatos visszalépés áll, amit az tart életben, hogy nem kívánja megbántani mások érzéseit, még abban az esetben sem, ha vele éppen ez történik. Egy belső, feszítő szorongással szorosan egybekötött lelkifurdalás lesz úrrá rajta, ami miatt annulálja a saját vágyait, érzéseit, igényeit. Megengedő magatartást vesz fel, és hagyja a mások érdekeit érvényesülni. Az is viszonylag sűrűn előfordul, hogy bocsánatot kér a vágyai miatt.
Arlin Cuncic, klinikai pszichológus, a VerywellMind.com számára írt cikkében a passzív kommunikációs stílus és a szociális szorongás kapcsolatát tárja fel. Elmondása szerint ez a stílus a gondolat- és érzésvisszatartó reakciók mellett gyakorta jár együtt kényelmetlen testbeszéddel. Nagyon sok szociálisan szorongó emberről elmondható, hogy passzív kommunikációt használ. Ez a fajta szorongás egyébként a második leggyakrabban diagnosztizált zavar, ami negatívan befolyásolja az ebben szenvedők mindennapi életét. Az érintettek kommunikációs készségei gyengék, mert folyamatosan aggódnak a társasági összejöveteleken, és problémát okoz számukra az új emberekkel való beszédbe elegyedés.
Elvárják a környezetüktől, hogy jól „dekódolják” a célzásaikat és jelzéseiket - pl. amikor családtagjaik előtt megjegyzik: „bárcsak valaki kivinné a szemetet.” Amennyiben nem kerül sor a kívánalomba csomagolt kérés teljesítésére, valószínűleg ingerültté válnak, és személyes sértésnek tekintik ezt.
A ChoosingTherapy.com szakemberei szerint a passzív kommunikátorok bár kedvesnek, átgondoltnak, sőt könnyednek tűnhetnek, a cérna esetükben is idővel elszakad, ha igen sokat feszegetik, és akár passzív-agresszív viselkedésbe csaphatnak át, tovább fokozva a kapcsolati küzdelmeket és kihívásokat. Gyakran küzdenek önérvényesítési problémákkal - többnyire a saját kárukra -, és kénytelenek elszenvedni, hogy mások döntenek helyettük.
A lehetséges megoldások élén az önismeret és a viselkedési minták megértése áll, majd a „helyettesítő” és a „béketeremtő” módszerek kommunikációba történő beépítése. Meg kell tanulniuk a „nem” szó kimondását is, hogy terheljék túl magukat többletfeladatokkal, és állítsanak fel egészséges határokat.
