Az „ez van, ezt kell elfogadni!” szemlélet méreg és lehetséges ellenszerei
Mindannyian kapunk a láthatatlan puttonyainkba olyan családi, közösségi mintákat, lenyomatokat, lelki és mentális útravalókat, melyek elkerülhetetlenül jellemformálóinkká válnak. Optimális esetben ezek a személyre szabott hagyatékok építenek, támpillérként szolgálnak bontakozó önismeretünk és egyéni fejlődésünk folyamatában.
Azonban előfordulhat, – tán gyakrabban, mint gondolnánk – hogy mindezek kevésbé tetszetős köntösbe bújtan lépnek színre, és károssá, ártalmassá lesznek. E negatív örökölt, magunkkal hozott viselkedés- és gondolkodás minták között élen járnak: az „ez van, ezt kell elfogadni!”, a „senkiben sem lehet megbízni”/”senkire sem lehet számítani”, „a mások mit fognak gondolni erről, vagy szólni ehhez” és társai. Továbbá:
- az alkalmatlanság- és bizonytalanság tükröző „nem vagyok elég jó” – mely esetben az önhibáztatás, önelmarasztalás, és annak a szinte elviselhetetlenné váló érzése, hogy lehetetlen bennünket szeretni mindennapossá válhat.
megoldás: Mérő László egyik írásának címe tökéletesen illeszkedik ide kijelentvén, hogy „Mindenki másképp egyforma.” Sőt, azzal az állítással sem rugaszkodunk el a valóságtól, hogy: mindenki különleges – a maga specifikus és nem mindig egyértelmű módján. Az önismeret, az egészséges énkép kulcsfontosságú ennél a pontnál is.
- „az életnek, de legalábbis az én életemnek nincs sok értelme” szemlélet méreg elhiteti velünk, hogy nincs számunkra hely a világban, hogy pótolhatók vagyunk a „gombház, ha leszakad lesz más” viszonyulás karmai között vergődve.
megoldás: ahogy minden ember élete, úgy a miénk is egyszeri, ismételhetetlen és szent, ebből kifolyólag számít, és nagyon is értékes. Nem meglepő, ha egy gyors tempójú világban sűrűn el- és belefáradunk az elvárásokba. Szükségünk van szeretetre, figyelemre, megbecsülésre, és az énidő nyugalomteljességére. Fontos, hogy ne essünk bele a magunkat másokkal való összehasonlítgatás enyves gödrébe.
- a „mindig készülj fel a legrosszabbra” gyöngyszem a toxikus életszemléletek egyik legtrükkösebb példányaként tartható számon azáltal, hogy szüntelenül a negatívan-látó szemüvegviselésre ösztökél bennünket. A szorongás és a félelem uralta gondolkodásmód meglehet mágnessé, önbeteljesítő jóslattá formálódik.
megoldás: hinnünk kell abban, hogy van elegendő szabadságunk ahhoz, hogy életünket emberhez méltóvá formáljuk. Próbáljuk meg a lehető legjobbat kihozni mind saját magunkból, mind pedig a körülményekből (érdekes megközelítés a problémákat, kihívásokat lehetőségekként értékelni).
Talán nem ismeretlen az „azzá válsz, amire gondolsz” meglátás. Amennyiben elfogadjuk e gondolat igazságát, meglehet, abban sem kételkedünk, hogy nem csupán egyes ételek, hanem a gondolkodásmódok is méreggé válhatnak, ha negatívvá, rombolóvá formálódnak.
Losonczy Ágnes szociológus, társadalomkutató „Az életmód az időben, a tárgyakban, az értékekben” című tanulmányában megjegyzi, hogy ahogyan az emberi közösségeket meghatározzák a hagyományaik, szokásaik, öltözködésük, viselkedésük, ugyanúgy a mentalitás is közös jellemző lehet. Tény, hogy az embereket főképpen a közvetlen társas környezetük alakítja. Megfigyelhető, hogy a gyerekek igen korán és szinte spontán módon elkezdik utánozni a közvetlen közelükben tapasztalt, megfigyelt szokásokat, magatartásformákat, életmód mintákat.
Azonban, bár az egyén életében az őt érő nevelő-formáló hatások erőteljesen befolyásoló tényezőkként működnek, mégis kijelenthető, hogy mindezek nem csak örökölhetők, hanem tanulhatók, formálhatók, újraértékelhetők, megváltoztathatók. Ahogy a magyar Magna Cum Laude együttes egy dalában bölcsen megénekelte: „Színezd újra, színezd újra/az életed, ha megfakulna/s ha az égbolt beborulna/ne menekülj, csak színezd újra!”
