Hogyan lehetünk „elég jó” emberek?
Vannak, akik fáradhatatlanul azon munkálkodnak, hogy minden nappal legalább egy kicsivel jobb emberré váljanak. Bruno Bettelheim a gyermeknevelés terén megkerülhetetlenné vált klasszikusában, Az elég jó szülő c. könyvében, azzal nyugtatja olvasóit, hogy a tökéletes szülői mibenlét hajszolása helyett járhatóbb útnak bizonyul az, ha elég jó szülőkké válunk. Ezzel párhuzamosan feltevődik a kérdés: vajon ugyanígy optimális törekvésnek tekinthetjük az „elég jó emberré” válást is? De mit jelent jó, illetve elég jó embernek lenni? Milyen tulajdonságokkal felvértezetten kell forgolódni a világban ahhoz, hogy valakiről ez a megtisztelő hír járhassa?
Engedjük el a haragot
Emberként nem könnyű, sőt, szinte lehetetlen harag, düh, frusztráció, neheztelés, csalódottság és mindezek „lelkitársai” nélkül leélni egy életet. Viszont a kontrollálatlan harag számos probléma kiváltó okának bizonyul - úgy az egyén egészségére, mint a kapcsolataira nézve. Ez a „belső ellenségnek” is nevezhető, elhúzódóvá váló érzelmi állapot felerősíti a stresszt, megnehezíti az életet, akadályozza az egyén egészséges önfejlesztési hajlandóságát. Kulcsfontosságú, hogy megtanuljuk kezelni, végül pedig elengedni a haragot. Ez utóbbi lépés a legkevésbé sem tekinthető egyszerűen kipipálható feladatnak, ám mindenképpen meghatározó lépés a harag okának felismerése. Annak megfigyelése, hogy mikor érezzük magunkat nyugtalannak, feszültnek, dühösnek. A harag-előidéző tényező beazonosítása után már kidolgozhatjuk az egyéni le- és megküzdési stratégiákat.
Érdemes a harag „apróbetűs” részleteit is megvizsgálni annak mérséklése vagy megszüntetése érdekében. Például a folyamatossá vált napi idegesség hátterében a nem megfelelő időbeosztás, vagy éppen a „képtelen vagyok nem-et mondani” szokása is állhat. Érdemes visszavezetni a mindennapokba azt a régi bölcsességet, mely szerint: ne térj nyugovóra haraggal a szívedben.
A stresszoldás módszerei egyénenként eltérhetnek, ezért nem árt, ha az elején kísérletezünk ezekkel. Van, akinél a meditáció, és a mindfulness technikák válnak be, másoknál az olvasás és a séta.
Támogassunk másokat
A segítőkészség egy oda-vissza ható (lelki) gyógyír, és ideális „módszer”, ha erős bennünk a jobbá válni akarás ambíciója. Az elég jó emberek önmaguk fejlesztése mellett a környezetükben élőknek is igyekeznek erejük, képességeik és legjobb tudásuk szerint segíteni. Ők azok, akik hajlandók másokért is áldozatokat hozni, segédkezet nyújtani. Ma már számos lehetőség nyílik az önkéntes munkákra is, ahol az időnket, figyelmünket, munkánkat ajándékozhatjuk az embereknek, sűrűn megtapasztalva azt az örök igazságot, hogy: sok esetben jobb adni, mint kapni.
Több tanulmány is rámutatott arra, hogy az altruizmus pozitív hatással van az érzelmi jólétre, az önbizalomra, az önbecsülésre. Sokan arról számoltak be, hogy miután felajánlották a támogatásukat másoknak, azt tapasztalták, hogy az életük gyökeresen megváltozott: jobbnak, kiegyensúlyozottabbnak, békésebbnek érezték magukat.
Aki látta már a Mindenható c. filmet Jim Carrey és Morgan Freeman, az bizonyára emlékszik a Mount Everest-jelenetre. Itt kerül sor arra az emlékezetes beszélgetésre, mely Bruce és a Mindenhatót alakító Freeman között zajlik. Az „ÚR” a helyére „pályázó” Bruce-tól megkérdezte, hogy az alatt a kevéssel több, mint egy hét alatt, mióta a helyére állt, hány embernek sikerült segítenie? Mire a válasz az volt, hogy először a saját háza táján sepreget, majd ezután jöhet a többi is, és segít a világon. Erre az „ÚR” így szólt: „Tényleg? A világ túlzás! Legyen inkább Buffalo az 57- utcától a Főútig. Nehogy túl nagy fába vágja a fejszéjét!” Rendkívül megkapó üzenet, mely arra ösztönöz, hogy kicsiben is tehetünk azért, hogy a világunk egy kicsivel, és aztán még egy kicsivel… jobb hellyé válhasson. Az önzetlenség gyakorlása, az együttérzés, az apró gesztusok, az egymásra való odafigyelés mind kiváló „eszközként” működik ennek megvalósításában.
