Miért olyan nehéz kimondani? "Bocsánat!"
Elnézést kérni valakitől, olyan egyszerűnek tűnő gesztus (lenne)… Mégis gyakran hatalmas akaraterő kell hozzá. Vajon miért van ez így? Az egónkat hibáztathatjuk? Általa beismerjük, hogy tettünk valami nem helyénvalót? Alárendelt szerepbe kerülünk? Minél tovább várat magára a bocsánatkérés, annál nehezebb sort keríteni rá! Ezért érdemes mihamarabb megejteni, még ha nem is annyira könnyű.
Sok dolog cikázik az ember fejében egy-egy összezördülés, veszekedés után. Ráadásul igen gyakori, hogy mindkét fél úgy látja, neki van igaza, és ilyenkor kimondani azt, hogy „sajnálom”, még nehezebb. Na de miért telik sokszor órákba, napokba vagy akár évekbe is, hogy kiejtsük azt az egyszerű, rövidke szót? Okai elég mélyen gyökereznek, és pszichológiai és érzelmi vonalon is keresendők.
Mert egyfajta beismerés, ha belátjuk hibánkat vagy tévedésünket, és ez ellen sokszor az egónk dolgozik. Az emberi természet hajlamos arra, hogy védekező üzemmódba kapcsoljon, és mindent megtegyen azért, hogy megőrizze saját énképét. Ha valaki elnézést kér, azzal tulajdonképpen elismeri, hogy nem volt tökéletes, és ez sok ember számára egyenlő azzal, hogy sebezhetővé válik.
A szégyenérzet is gyakran gátló tényező. Ilyenkor a pszichológiai védekező mechanizmusaink sokszor inkább arra ösztönöznek, hogy elkerüljük a szituációt, és megpróbáljunk távol maradni attól, aki előtt bocsánatot kéne kérnünk. A szégyen képes annyira bénító lenni, hogy a párbeszéd gondolatától is megrettenünk, mivel attól félünk, hogy mi magunk válunk céltáblává.
Ezeken kívül, a gesztus gyakran összefügg az önbecsüléssel is. Azok az emberek, akiknek az önbizalma sérülékenyebb, nagyobb nehézségekbe ütközhetnek amikor el kell ismerniük a hibáikat. Félhetnek attól, ha bocsánatot kérnek, azzal tovább gyengítik saját önértékelésüket. Azért ahhoz, hogy meglépjék, szükségük van egy egészséges önismeretre és arra a képességre, hogy ne csak elfogadják a baklövéseiket, hanem tanuljanak is belőlük. Ez nagyon-nagyon fontos!
És mi van olyankor, ha a másik fél hibázott?
Olyan is megesik, hogy mi vagyunk a sértett fél, és hiába várunk arra, hogy a másik belássa, vétkezett. Ilyenkor mi a teendő? Igen, tudjuk nagyon nehéz, de megéri nekünk nyitni! Áldozat, de érdemes bevállalni, ha tényleg fontos számunkra a másik személy. Olyan párbeszédet indíthatunk el, amivel elsimíthatjuk a szálakat és a másik is könnyebben ismeri be, hogy tévedett.
Érdemes hát a fentieket fontolóra venni, és nem hurcolni feleslegesen hosszú időn, sokszor akár évtizedeken keresztül a bennünk felgyülemlett sérelmeket, hanem minél hamarabb letenni a kellemetlen csomagot. Hatalmas megkönnyebbülés!
