Párna a tökéletes alváshoz - Hogyan került egyáltalán képbe ez az alvóeszköz?
Az első emberek fekvőhelyét száraz falevelek vagy szénahalom képezhették, ám a későbbiek folyamán már egyre inkább arra törekedtek, hogy kényelmesebb megoldásokat keressenek éjszakai pihenésük idejére. A sátraikban már előfordultak állatbőrök, melyek puhább, komfortosabb fekvőhelyet kínáltak számukra. Hogyan alakultak ki és formálódtak a történelem folyamán az alváshoz szükséges kellékek? És vajon milyen típusú, formájú, anyagú párnára hajtva a fejünket ébredhetünk frissen, üdén, kellemetlen fájdalmak nélkül? Ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat az alábbiakban.
A régi egyiptomiak ágyukat az állati test - leginkább a gazella vagy az oroszlán - formája szerint alakították ki. Az ókori Izrael hírneves uralkodójáról, Salamon királyról, az a hír járta, hogy pompás ágyát libanoni cédrusból készítették és arannyal, ezüsttel ékesítették. A görögöknél Homérosztól megtudhattuk, hogy Odüsszeusz a saját kezével, egy olajfa törzséből faragta a maga és hitvese ágyát. Egy időben felhagytak az egyszerűség szokásával és ágyaikat csodás festményekkel díszítették. Ekkor jöttek divatba a drága szövetekből készített vánkosok és a párnák. Az eredetileg leginkább szalmazsákra emlékeztető párnát egyre több helyen kezdték el puhább anyagokkal bélelni. A rómaiak kezdték el a párnabelsőt lúdtollal és pehellyel tölteni.
Mire hajtották a fejüket?
A ma ismert párnák ősei, az ókori Mezopotámiában voltak, történetük pedig az időszámításunk előtti 7000-re nyúlik vissza. Ezek a párnák kőből készültek. Ráadásul csak a kiváltságos gazdagok használhattak ilyent, mely egyfajta státuszszimbólum szerepet is betöltött, ugyanis minél több kőpárnával rendelkezett valaki, annál magasabb rangot töltött be a társadalomban. A hűsítő hatással bíró, valamint a rovarok elleni védelemként is szolgáló kemény párnaféléket az ókori kínaiak azért részesítették előnyben, mert úgy vélték, a puha párnák energiát szívnak el a testükből. Ezt meggátolandó kőből, fából és kerámiából készítettek maguknak tetszetős, igényes párnákat. A középkori Angliában kizárólag a vajúdó nők használtak párnákat, a férfiak viszont igyekeztek mellőzni ezeket, mert az volt az általános vélekedés, hogy a párna használata a férfiak esetében a gyengeség jele.
Fordulópont a párnák történetében
A párnák az ipari forradalom idején váltak népszerűvé, melyeket tömegesen gyártottak az akkori hatalmas textilgyárakban, ez pedig egyúttal az olcsóbb beszerzésüket is lehetővé tette. A legtöbb háztartásban pedig az alvás szükséges elemeként szolgáló párnákat, el kezdték díszként, dekorációként is használni. Ezek többnyire kisebb méretű, a kanapékat és székeket díszítő változatok voltak. A nagyobb méretű párnák ekkor ülőhelyként, a hengeres alakúak pedig sziesztázás és alvás közbeni támasztékként szolgáltak.
Ma már a kényelmes, pihentető alvást elősegítő párnák több típusával is találkozhatunk, melyek optimálisan támasztékok a gerincnek, nyaknak, fejnek. Néhány példányuk speciális egészségügyi előnnyel bír - ilyen példaként a gyógynövényes, antiallergén, légzéskönnyítő, sópárna, refluxpárna (ez többnyire egy ékpárnaféle), viszkoelasztikus nyaktámasz, ortopéd párna, ergonomikus párna, hőmérsékletre érzékeny és nyomáscsökkentő anyagból készült, vagy éppen a mágneses párna. Ezeknek az élettartama, a felhasznált anyag típusától függően, meghatározott. A toll- és pehelypárnák, akár 5-10 évig is használhatók, míg a poliészter töltetű párnákat javasolt 2 év használat után lecserélni.
A párna ránézésre tiszta mibenléte csalóka lehet, hiszen sűrűn válik a poratkák és más mikroszkopikus méretű rovarok kedvenc búvóhelyévé. Nem beszélve arról, hogy a túlhasznált párnákon idővel felhalmozódnak olyan szennyeződések, mint a zsír, a kozmetikai termékek, és az elhalt hámsejtek. Ezek pedig allergiás reakciókat válthatnak ki. Igyekezzünk sűrűn cserélni a párnahuzatot - legalább 2 hetente.
