A kényelem-drog függői vagyunk!
Egy télen meleg, nyáron hűvös és minden évszakban kényelmes lakás, légkondi az autóba, egy biztos állás, bolt a közelben, ami lehetőleg éjjel-nappal nyitva tart. Létfontosságú dolgok…, igaz? Ezek garantálják a megszokott életvitelünket, a kényelmünket. Ha valami változás történik, kibillenünk.
Ez a túl sok komfort, azonban árthat is nekünk, hiszen egyáltalán nem a fejlődésünket szolgálja.
Ami ma létfontosság, az régen egyáltalán nem állt az emberek rendelkezésére. Gondolok itt például a mobiltelefonra. Egyáltalán nem volt megszokott, hogy minden percben elérhető legyen a szerettünk, mégis tudtak egymásról az emberek. Talán többet is beszélgettek, igazán fontos dolgokról.
Hatalmas kényelmi luxusban élünk, és észre sem vesszük. Nem is értékeljük, egyszerűen ez a természetes. Természetesnek vesszük azt, hogy gyakorlatilag az emberiség teljes tudásához hozzáférhetünk a Google segítségével, pár másodperc alatt. Természetesnek vesszük, hogy a világ másik végén élő ismerőseinkkel beszélgethetünk, gyakorlatilag ingyen. Az életszínvonalunk folyamatosan nő, olyan ütemben, hogy fel sem fogjuk.
Mivel az ember mindig jobbat akar, fejlődésre törekszik, ezért egyre jobban körülvesszük magunkat a kényelmi dolgokkal. Gyorsabb internet, memóriahabos cipő, gyors ételek, önnyíló garázskapuk, éjjel-nappal nyitva tartó boltok: minden legyen akkor és úgy, ahogy mi szeretnénk, mert ha nem, akkor rosszul érezzük magunkat. Úgy érezzük, hogy nem választhatunk. Az igényeink kielégítésére egyre magasabb szintű kényelemre lesz szükség, egyre többet és többet akarunk, olyanok vagyunk, mint egy drogfüggő, a kényelem-drog függője, mint ahogy Todd Kashdan és Robert Biswas-Diener is megfogalmazza a „The Upside of Your Dark Side” c. könyvükben.
Gondolom Te is magadra ismertél, és félelmetesen hangzik az egész, ha mélyen belegondolsz. De miért veszélyes ez az elképesztő kényelem, amiben élünk?
Többek között azért, mert mindeközben elveszítjük a kapcsolatot a természettel, és igazi önmagunkkal. Annyira belefeledkezünk a televízióba, modern kori életünk előnyeinek a kiélvezésébe, az okostelefonjainkba, hogy gyakorlatilag nem kell szembe néznünk saját magunkkal, a problémáinkkal és az érzelmeinkkel. Egyszerűen csak éljük az életünket, fogyasztjuk, amit elénk tolnak, és a tudatosság apró szikráját sem sercegtetjük meg mindennapi tevékenységeink során. Nem figyelünk oda sem magunkra, sem másokra. (Most természetesen sarkítok, és tisztelet a kivételnek, hiszen sokan vannak. Ők viszik előre ezt a világot!)
Amikor azonban baj van, vagy valami nem úgy alakul, ahogy terveztük, vagy elképzeltük, megijedünk. Nagyon! Vagy éppen a homokba dugjuk a fejünket, és nem foglalkozunk vele (de vajon aludni tudunk-e?).
Ha valami a kényelmünket veszélyezteti, elutasítjuk. A komfortot védjük, bármi áron. Ha kell, hitelt veszünk fel, ha kell, embereket utasítunk el, munkát, tanulási lehetőséget dobunk sutba. (Én is bűnös vagyok, én is adtam már fel dolgokat a kényelmem miatt.) Ismerjük fel, hogy függők vagyunk, és változzunk! Lépjünk ki a komfortzónánkból!
Előbb-utóbb adódni fog valami kényelmetlenség, valami, amit nem úgy terveztünk, előbb-utóbb szembe kell néznünk igazi valónkkal, a problémáinkkal. Hiszen az rengeteg van! Érzelmi, anyagi, fizikai, egészségügyi és sorolhatnám. Ez a szembenézés, ez a stressz, ez a feszültség azonban egyáltalán nem rossz, erre szükségünk van. Ez kell ahhoz, hogy fejlődjünk, hogy túlnőjünk a kicsinyeskedésen, hogy túllépjünk a külsőségeken. Ebből tanulhatunk, a kényelemből nem. Persze azt is értékelhetjük, de ne értékeljük túl. Szerethetjük, de ne szeressük jobban, mint a családunkat vagy akár egy idegent az utcán, aki segítségre szorul.
Továbbmenni, nem odanézni – kényelmes; segíteni, tenni, küzdeni, dolgozni – felemelő!
Írta: kábé
