A magány nem betegség. Hogyan kezeld és segíts másokon is?
A családok most speciális helyzetekben vergődnek. Hol össze vannak zárva egymással hetekre, amikor megtehetik, rohanvást igyekszenek a halasztgatott ügyeiket elintézni, és ezért szinte alig találkoznak. Azt hinnénk, hogy ezzel minden rendben van. Mindenki végzi a dolgát, dolgozik, tanul, hajt és közben a vírus okozta különböző bonyodalmakkal szembesülnek, ami néha teljesen kiszámíthatatlanná teszi az életüket. Észre sem veszik, hogy a teljes zűrzavar kellős közepént megjelenik egy sötét árnyék felettük. Lassan, alattomosan közelít és alakul ki. Fel sem tűnik. Csak rátelepszik az emberekre, és elkezdi őket fojtogatni.
A rengeteg stressz közepette azt gondoljuk minden megoldható, ha keményen beleállunk és kitartunk. Egyre feszültebben igyekszünk minden szinten helyt állni. Azt hisszük az erőnk és az idegrendszerünk végtelenül képes elviselni az extrém nyomást. Míg végül el nem borít bennünket teljesen ez a sötétség és szembe nem találjuk magunkat a magánnyal. Tévedés ne essék, magány sokféle lehet. Ugyanis nem csak a teljesen egyedül élő ember lehet magányos!
Most két, leginkább megkülönböztethető magányt említek meg és ezekről írok bővebben. Az egyik a társas magány. A másik a fizikai magány. Mit jelent ez és mi a különbség? Nézzük az első helyzetet. Ki az, aki társas magánnyal él? Legtöbben sajnos a kommunikáció helytelen használata vagy teljes hiánya miatt kerülnek ilyen szintre. A családok a feszült helyzeteket nem beszélik meg, nem kommunikálnak egymással helyesen, vagy egyáltalán nem kommunikálnak semmit. Miután elég gyakran össze vannak zárva, vagy a másik véglet, hogy alig találkoznak egymással, ez a helyzet egyre inkább elmélyül és elmérgesedik. Gyűlnek a meg nem oldott feszültségek és érzelmek, a meg nem beszélt és fel nem oldott problémák, sértődések. Elveszítik az intim szférájukat, ha össze vannak zárva, akkor egymás agyára mennek. Ha pedig nem találkoznak egy ideig, akkor a szeretet hiánya okozza, hogy magányosabbnak érzik magukat. Pedig látszólag minden rendben van. Igen. Sajnos csak látszólag.
Hogyan vehetjük észre és előzhetjük meg az effajta magány kialakulását, ami elég komoly gondokat okozhat egy családon belül? Ha egy családtagunk hosszabb ideig nem kommunikál velünk, flegmán, hanyagul válaszol a kérdéseinkre, gyakran ingerült, látszólag minden ok nélkül, napokra bezárkózik a szobájába és nem kerül elő néha még az étkezéseknél sem, akkor kezdjünk el gyanakodni: valami gond van! Természetesen nem szabad azonnal lerohanni őt. Valószínűleg ő sem vette észre, hogy baj van, le fogja tagadni. Érdemes egyre többet figyelni rá, kérdezni tőle, és biztosítani őt a figyelmünkről. Néha elég egy csendes ölelés, érintés, közelség. Ha halkan odahúzódunk mellé, amikor csak tehetjük és nem erőszakkal próbáljuk kirángatni őt ebből az állapotából, nagy valószínűséggel érezni fogja, hogy a gondjaival nincs egyedül, vigyáznak rá és megnyílik, majd lassan megnyugszik.
A fizikai magány sajnos ennél nehezebb és bonyolultabb helyzet. Aki fizikailag is teljesen magára marad, gyakran kifelé egy tökéletesnek tűnő álarc mögé rejtőzik. Mindenkit biztosítani fog arról, hogy ő márpedig kemény, és megbirkózik, túlél mindent, mint Tarzan a dzsungelben. Csakhogy ez bizony korántsem ennyire egyértelmű. Ezek az emberek, főleg családi ünnepek körüli időszakokban lesznek csak igazán magányosak. Akkor a zárt, kongó üres lakásukon belül képtelenek elmenekülni ez elől. Begubóznak és jobb esetben a lelki sarkukba húzódva próbálják átvészelni a számukra embert próbáló időszakokat. Ilyenkor sajnos gyakran fordulhatnak tragédiába is ezek a napok. Ha nem bírják tovább elviselni a fájdalmukat akár önkezükkel is végezhetnek magukkal, vagy kifigyelik őket, és bűncselekmény áldozatai lesznek.
Mit lehet tenni? Ha tudjuk, hogy teljesen egyedül élő ember található a környezetünkben, a baráti körünkben, akkor keressük őket és a társaságukat gyakrabban. Biztosítsuk őket a támogatásunkról és arról, bárhogyan is érzik magukat, mi ott vagyunk, akár éjjel vagy nappal. Igen. Akár éjjel-nappal. Előfordulhat, hogy egy kedves barátod az éjszaka közepén kap pánikrohamot, és talán te vagy az egyetlen, akit fel mer hívni. Bármikor előfordulhat, bárkivel- ezt ne felejtsük el! Ha van ilyen barátod, családtagod, akkor ne kapcsold ki a telefonodat még éjszakára sem. Biztos vagyok abban, már a tudat is nagyon megnyugtatja, hogy nagy baj esetén felhívhat és azonnal ott vagy, vagy beszélhet veled. Hidd el, nem fog visszaélni ezzel. Ennél sokkal erősebb és próbálja tartani magát. Viszont az érzés, hogy valaki számára ő ennyire fontos, az megfizethetetlen. Néha pedig egyenesen életmentő. Figyeljünk oda egymásra!