Mindenki magából indul ki – Az önbecsüléstől mások tiszteletéig
Az egészséges önbecsülés a legkevésbé sem egyenértékű az elbizakodottsággal, önhittséggel. Minden túlzás nélkül, az életünk egyik alapértékének tekinthető. Az önbecsülésig vezető út viszont sok esetben rendkívül rögös, fáradságos és hosszadalmas. Előfordul, hogy nehéz elfogadnunk bizonyos jellemvonásainkat, egyéniségünk néhány rezdülését.
Úgy gondoljuk, hogy tele vagyunk gyengeségekkel, hibákkal; aggódunk a múltban elkövetett tévedéseink miatt, és már előre szorongunk a jövőben bekövetkező potenciális kivetnivalóinkon. Ezek az önmagunkkal szemben táplált gondolatsorok egy idő után gátló tényezőkké válnak. Hatásukat minden területen tapasztaljuk a magánélettől a munkahelyig, és úgy érezzük, hogy ezek miatt a gyötrő, marcangoló belső tényezők miatt nem tudunk előrelépni, növekedni.
Az önbecsülés irányába vezető első lépést az önismeret képezi. Ez pedig egy folyamat, egy én-felfedező kaland, mely tele van fordulatokkal és izgalmakkal. Egy belső kincskeresés, ahol olyan értékekre bukkanhatunk, melyek meglétéről korábban nem is tudtunk. Erényeink, képességeink felfedezésével végül eljutunk a megfelelő önbecsülés kapujához. Ez egyfajta láthatatlan pajzsként lesz jelen az életünkben, mellyel megvédhetjük magunkat a mindennapi kihívások során. Jobban tudjuk kezelni a konfliktusos helyzeteket, összeszedettebbekké válunk a személyre szabott próbatételeink során. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a felfedezett értékeinket élesben is kamatoztassuk. Képesek leszünk elfogadni a saját határainkat, így mindaz, amit korábban hajlamosak voltunk vereségként, kudarcélményként megélni, immár tapasztalatnak tekintjük. Elismerjük, hogy bármennyire is törekszünk, képtelenek vagyunk mindenkinek, mindenben, mindenkor megfelelni.
Megtanuljuk, hogy mi az, ami éppen elegendő; nem feszegetjük fölöslegesen a határainkat (pl. túlvállalással, szüntelen mindenre rábólintással). Végre más fénytörésben láthatjuk a világot. Továbbá abból kifolyólag, hogy magunkból indulunk ki, mások botlásaival szemben is türelmesebbé formálódunk. Tudjuk, hogy hozzánk hasonlóan mindenki cipel terheket, ezért együttérzőbbek leszünk társainkkal, sőt: segítők az úton, melyet mindenkinek végig kell járni.
A meghatározások szerint az önbecsülés egy jelentőségteljes magatartásforma, amelyben az egyén képes tiszteletben tartani a saját emberi méltóságát. Ugyanakkor jól ismeri az erkölcsi, szellemi és jellembeli kvalitásait. Az időnkénti önvizsgálat, a csendes és bensőséges önmagunkra figyelés révén felismerhetjük mindazt, amit erősítenünk kell magunkban. Ugyanakkor látni és érezni fogjuk, hogy melyek azok a faktorok, amik nem a fejlődésünket szolgálják (ezeket egy idő után már könnyebben felismerjük). Például a mások rólunk alkotott véleményéről tudnunk kell, melyek segítik az előrelépésünket, és mik azok, amik inkább hátráltatnak, visszahúznak bennünket. Ez azonban megkövetel tőlünk némi önfegyelmet is, hogy ne essünk sem az önbecsmérlés, se pedig az önfelmagasztalás megtévesztésébe. A kutatások szerint (lásd például a Health Psychology Open) az optimális önbecsülés kulcsfontosságú a depresszió kezelésében, valamint az önromboló gondolatok elhárításában egyaránt.
