Az illatos fűszereknek és gyógynövényeknek az őszi szezonban is helyük van! Testi és lelki egészségünk megtartásához eredményesen használhatjuk ezeket egy-egy egészségőrző rituálé megtartásához. Szagoljuk, igyuk, együk és kenjük az évszak legmeghatározóbb segítőit!
Ahogyan sokan mások, úgy én is érzem a bőrömön, hogy a nappalok még kellőképpen melegek, de reggel a munkába érkezés után már nagyon jól esik egy bögre forró tea napindítóként. A korán lenyugvó Nap hirtelen képes lecsökkenteni a levegő hőmérsékletét, így esténként is ránk férhet egy pohár forró ital.
Lehet, hogy a nyáron már hozzászoktunk a kevesebb alváshoz, de itt az idő, hogy odafigyeljünk szervezetünk helyes regenerálására. Hiába nem érzed (még) a hatását az alvásidő elégtelen hosszának és minőségének, az bizony dolgozik a szervezetünkben rendesen. Adjuk hát be a derekunkat, és igazodjunk jobban a nappal és éjszaka változásához!
Az őszi becsengetéssel együtt jár a kisgyerekes édesanyák azon aggodalma, hogy mikor betegedik le a gyerek újból szoros kapcsolatba kerülve a közösséggel. Nem elég, hogy a betegeskedő gyerkőc ápolása alatt kiesik egy-egy felnőtt a munkából, de félő, hogy utána ő is elkapja a kórt. Hogy minél inkább védve legyél, ideje erősítened az immunrendszeredet!
Léteznek a köztudatban olyan többé-kevésbé ismert gyógynövények, amelyekről azt tartják, hogy segítségünkre lehetnek egyes belső szerveink egészségének támogatásában. Az első ilyen csoporttal már megismerkedhettünk, de hátra vannak még a nagyon fontos szerveinkhez kapcsolódó gyógyfüveink is.
Vannak, akik rajonganak a gyógynövényekért, és vannak, akik azért fogyasztják ezeket, mert valamilyen élelmiszerbe belekerülnek. A két szélsőség között azok állnak jó helyen, akiknél a mérleg nyelve hiteles információk után kutatva az előző felé húz, és ezzel együtt azt vallják, hogy mindent csak mértékkel.
A haj olajozásának népcsoportoként más és más hagyományai vannak, ami nem is meglepő annak ismeretében, hogy a különböző földrajzi helyen élő emberek eltérő alapanyagokhoz fértek hozzá. Ez a hajápolási gyakorlat többek között azért is maradt fent a mai napig, mert fontos vitaminokkal és ásványi anyagokkal látja el a hajat.
Sikerült megpirulnod még az árnyékban is? Ez nem is csoda, amilyen magas mostanában az UV-sugárzás! De semmi vész, kapd elő az aloe verát, hogy orvosolni tudd az égető kérdést. Hogy micsoda? Nincs (már) otthon? Irány a gyógyszertár, majd kérj egy hűsítő gyógynövényes készítményt!
Az emberek általában arra vágynak, amilyük nincs. A göndör hajú nők egyenes hajra, a társasházban lakók saját udvarra… A kertészkedők pedig különleges, távoli vidékek növényeire. Pedig minden, amire szükségünk van, itt van az orrunk előtt. Gondolj csak a naplementében izzó, gyönyörű pipacsmezőre.
Vicces, ugyanakkor bosszantó az a helyzet, amikor a megvásárolt szúnyogriasztóval lefújt családot jobban eszik a szúnyogok, mintha szúnyogok elleni védelem nélkül ücsörögnénk nyár este az udvaron. Ilyenkor megfordul az ember fejében, hogy valamilyen alternatív megoldás felé fordul, amennyiben a citronellás szúnyogriasztó gyertyák nem elegek a nem kívánt véradás megelőzésére.
Aki ismer, az tudja, hogy kíméltlenül kerülöm azokat az ételeket, amikben paradicsom is szerepel. Helló, pizza bianca és sziasztok, tejszínes tészták! Most, hogy beköszöntött a kinti sütögetések nagy szezonja, a barbecue szószt száműzöm, és mással kenegetem a finom, grillre szánt falatokat.
Nyáron nappal a meleg miatt kissé szétszórtak lehetünk, míg a hűsítő éjszakákon nehezen tudunk elnyugodni, mert annyira élvezzük a csillagfényes égbolt látványát. A nagy közös étkezések vagy a túl sok jégkrém pedig a hasunkkal tud kiszúrni. Hogy mi köze van ennek a három problémának egymáshoz? Gyógynövények segítségével mindegyik orvosolható lehet!
Akadnak olyan gyógynövények, amelyeket termesztenek is, de a legtöbb belőlük szabadon teremve is fellelhető. Ilyen az illatos turbolya is, amely jellemzően az útmenti füves részeket díszíti. Az ókor óta alkalmazott gyógy-, valamint a középkortól kezdve használt fűszernövényről lesz most szó.
Az étel lelkét több tényező adja. Nincs ez másként a nyári szezon legkelendőbb ételeinek esetében sem: A jó minőségű alapanyagok és az ötletes hozzávalók (leginkább fűszerek terén), no meg a szakács és a kukták hozzáértése szükségeltetnek a legfinomabb - remélhetőleg nagy és szerető társaságban elkölthető - fogásokhoz.
Afrika napján mi más is készülhetne a képzeletbeli tűzhelyünkön, mint a kontinensen közkedvelt ételek egyike? Ha azt hiszed, hogy minden receptjük tele van olyan alapanyagokkal, amelyeket itthon még csak hírből sem ismerni, nagyot tévedsz! Hovatovább több afrikai étel alapanyagaként ismert hozzávaló is helyettesíthető magyar alapanyaggal.
Az ázsiai és afrikai népi gyógyászat által évszázadok óta alkalmazott növény porított változatára nem olyan régen találtam rá. A jellegzetes ízű és színű zöld por elfogyasztása bizony okoz némi kihívást a számomra, de a testi és szellemi energetizálás érdekében bizony megtöltöm vele azokat a vegán kapszulákat!
A tavaszi fáradtság még mindig veled tart? Energiaszinted ingadozó? Az időjárás sajnos még mindig nem igazán partner ennek feltöltésében: Amikor süt a nap, akkor az erős szél teszi próbára az immunrendszerünket és a hőérzetünket. Turbózzuk fel szervezetünket némi gyógynövény segítségével!
Azt gondoltam, hogy mire eljön az ideje ennek a cikknek, már javában azt fogjuk próbálgatni, hogy a magassarkú szandálunkhoz vagy a sarunkhoz illő ruháinkat készítsük elő a majálisra. Az időjárás azonban tipikusan áprilisi: még mindig a bolondját járatja velünk. De ne lazázzuk el se a szőrtelenítést, se a lábfejünk ápolását!
A hajdina jellegzetes utóízét nagyon sokan nem tudják megszokni, éppen ezért nem is fogyasztják a keserűfűfélék családjába tartozó növény magját. Pedig, ha nincs egyéni ételintoleranciánk a pohánkáként is ismert álgabonára, érdemes lenne beépíteni az étrendünkbe!
A nyirokrendszer normál működése amiatt ennyire fontos téma, mert enélkül nem tudná a szervezetünk megfelelően méregteleníteni magát. A nyirokfolyadék áramlása során a felesleges és káros méreganyagokon kívül sérült sejtek és baktériumok is kiszűrésre kerülnek. Ebben mi is segíthetjük a nyirokcsomóinkat!