Ahogyan sokan mások, úgy én is érzem a bőrömön, hogy a nappalok még kellőképpen melegek, de reggel a munkába érkezés után már nagyon jól esik egy bögre forró tea napindítóként. A korán lenyugvó Nap hirtelen képes lecsökkenteni a levegő hőmérsékletét, így esténként is ránk férhet egy pohár forró ital.
Képzeljük el, hogy Gombóc Artúr nem a csokoládéért van úgy oda, hanem a sajtért: a kerekért, a téplalapért, a lágyért, a keményért, a hosszan érleltért és még az erős illatúért is. Juj, a sajtfondüt véletlenül se hagyjuk ki a sorból!
Vannak, akik rendszeres borfogyasztók, ők az évek során megtanulják, mikor melyik bort illik inni. Vannak, akik alkalmanként öntenek egy-egy pohárkával, és vannak, akik nem szeretik vagy nem ihatnak alkoholt. Nekik most jó hírünk van: a bórkóstolásnak is van egy remek alternatívája!
Teázni jó. Teázni hangulatos. Van, aki szerint teázni egy életérzés. A tea finom, egészséges, remek szomjoltó. Bizonyos fajták fogyasztása kifejezetten jó hatással van emésztésünkre. Egy finom tea ellazít, kikapcsol. Egy jó tea komoly és fontos beszélgetések kelléke lehet. Persze, csak ha jól van elkészítve!
Talán a legátfogóbb személyiségelmélet fűződik a svájci pszichológus, Jung nevéhez, és éppen ezért nem árt megismerkednünk a rendszert alkotta archetípusokkal. Ha még nem foglalkoztatott a téma, talán éppen ez a szórakoztató összefoglaló fog elindítani ezen az úton.
Habár a Jung alkotta rendszerben található archetípusok közül több is jellemző lehet egy-egy emberre, van olyanok, amelyek a többinél sokkal erősebben vannak jelen az életünkben. Nézz a csészédbe, majd magadba, és derítsd ki, hogy ez a játékos feltevés igaz-e rád.
Mutasd a teáscsészédet, és megmondom, hogy ki vagy! Ez nem vicc, de persze nem is véresen komoly, hiszen egyetlen szokásunk sem határoz meg teljesen minket. Az önismeret viszont kimondottan fontos, és nagyon szórakoztató módon is elindulhatunk a nehéz úton.
Hetente többször, esetleg napi rendszerességgel sportcipőt húzol? Gratulálok, máris rengeteget teszel azért, hogy az ülőmunkát vagy a kanapén töltött órákat ellensúlyozd! Azonban a testalkatunkhoz passzoló sportág mellett a választott mozgásformánkhoz illő teát is érdemes lenne megtalálnunk!
Egyiptomot egyszer az életben látni kell, de addig is legalábbis megízlelni: Ahogy Törökországról az almatea, úgy Egyiptomról a hibiszkusztea jusson az eszünkbe. A csodás színű ital ráadásul nagyon hasznos egészségügyi előnyökkel kecsegteti fogyasztóit!
Miről szeretnéd, hogy szóljon számodra 2023? Hogy könnyebben elérd a célodat, zárd le sikeresen azt az élethelyzetet, amiben most vagy! Ehhez egy kis eltökéltség szükségeltetik, és nem vicc: egy jó nagy bögre tea. A csodás főzetekből nem véletlenül van ilyen sokféle, ugyanilyen sokféle problémára nyújthatnak megoldást!
Filteres kamillateát hívott vissza a forgalomból a Penny-Market Kft., mert a termék több tételében túllépték a megengedett legmagasabb értéket egyes vegyületek (pirrolizidin alkaloidok és klórpirifosz peszticid).
Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy a szerelmem igán megőrül a jó teákért, így számos olyan főzetet megkóstolhattam, amiket magamtól nem szereztem volna be sohasem. A mindennapokban természetesen klasszikusabb teákat vagy gyógyteákat fogyasztok, de eljutottam odáig, hogy cukor és egyebek nélkül élvezem a teák önön ízét. Kalandozz egy kicsit velem!
Mit lehet ajándékozni annak, akinek látszólag mindene megvan? Mit lehet ajándékozni annak, aki saját maga szereti kiválasztani a személyes használati tárgyait? Mit lehet ajándékozni annak, aki úgy tesz, mint akit nem érdekel az ünnepi ajándékozás? Ne hidd, hogy ez lehetetlen küldetés!
Sok szó esett már az ételek szervezetünk egészségére gyakorolt hatására, és nem mehetünk el szó nélkül a külsőnkkel kapcsolatos hatások mellett sem. Főleg, hogy nem csak rengeteg tükröződő felület van körülöttünk, de számtalan ember is. Bár nem csupán hiúságból érdemes odafigyelni azoknak az ételeknek a kerülésére, amelyek bőrproblémákat okoznak.
Mi a megoldás arra, hogy a kávé, a tea és a bor ne színezze el a fogainkat? Természetesen az, hogy egyikkel se éljünk! Láthatod, hogy a legegyszerűbb megoldás a legnehezebben kivitelezhető, ráadásul ezen kívül ezeknek az italoknak sokkal több egészségügyi előnye lehet, mint amennyi a hátrányuk.
A Bori Cha, közismertebb nevén az árpatea Ázsiából származik. Többek között Koreában és Japánban is nagy népszerűségnek örvend, ahol például az árpateát Mugichának hívják. A teát pörkölt vagy friss árpamagok leforrázásával és áztatásával készítik el, amelyet egyaránt lehet melegen és hidegen is fogyasztani. Már napi egyetlen egy pohár tea elfogyasztása után számos pozitív hatását tapasztalhatjuk meg.
Van mit tanulnunk nagyanyáinktól, akik a spórolás nagymesterei voltak annak idején. Isteni fogásokat készítettek szinte a semmiből és igyekeztek a lehető legkevesebb pazarlással finom ételeket varázsolni a családi asztalra.
Az emberek az életvezetési szokásaikat tekintve több csoportba is oszthatók. Leginkább azonban a folyadékfogyasztási szokásaik alapján lehet élesen elválasztani őket. Sokan a vizet preferálják, míg akadnak, akik bármi mást megisznak, csak vizet ne kelljen. Ugyanígy elkülönülnek a bor és a sör rajongók. Azonban a legnagyobb és legélesebb ellentét és sok vita a tea és a kávéfogyasztók két tábora között alakul ki. Ki erre, ki arra esküszik. Ki ezért, ki pedig azért issza egyiket, vagy másikat. Tény azonban, hogy nagyon sok előnye és hátránya is van mindkét italnak.
Egyre korábban sötétedik, és megint visszatér a hűvös idő is. Ilyenkor szeretünk kényelmesen bekuckózni a meleg takarók alá, és ki sem dugjuk az orrunkat. Egy jó film, egy izgalmas könyv vagy remek társasjáték fel tudja dobni az esténket. A legjobb, ha a szórakozást valami finom meleg itallal egészítjük ki. Nagyon jól átmelegít, feltölt és vitalizál, különösen, ha jól összeválogatott alapanyagokkal készítjük. Hoztunk néhány egzotikus receptet is a klasszikus ízvilág mellé.
Amikor a kávéfogyasztás túllő azon a mértéken, ami a reggeli ébredést segíti, majd egy közös élmény alapja, akkor bizony könnyű átlendülni a ló túlsó oldalára, és a gőzölgő csészék koffeinadagja egészségtelen szintet érhet.